– Ritka, de örömteli, ha egy állami intézmény nem a fővárosban, hanem a vidéki Magyarországon működik. Hogyan lett a Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán fekvő Tápiószele a központ székhelye?
– A történet az 1800-as évek végéig nyúlik vissza, amikor Szelényi Lajos orvos, akinek a tulajdonában volt ez a terület, a végrendeletében örökül hagyta a birtokot az intézmény tulajdonképpeni elődjének számító, növényfajta-kísérletekkel foglalkozó intézetre. A mai génbanknak megfelelő tevékenységet 1959 óta folytat a központ, hivatalosan innen datáljuk a krónikánkat. Az alföldi elhelyezkedésben egyébként az is közrejátszik, hogy kellően mozaikos a terület, ahol szinte az összes hazai talajtípus megtalálható. Így minden növényfajnál kiválaszthatjuk, hová kerüljön – például futóhomokra vagy éppen réti öntéstalajra –, ráadásul a szántók között kaszálók, erdőfoltok, gyepek, legelők és vizes élőhelyek egyaránt megtalálhatók, ami lehetővé teszi a térbeli izolációt az ezt igénylő növényeknél. Mindennek köszönhetően eleget tudunk tenni a növényi génmegóvás eredeti és legfőbb kívánalmának, jelesül annak, hogy mindent az eredeti állapotában őrizzünk meg.
– A laikusok számára kissé „misztikusan” hangzik a szervezet elnevezése. Pontosan mivel foglalkoznak?
– A fajta- és a génmegőrzés a fő feladatunk ma is. Persze az elmúlt hatvan esztendőben nagyon sok minden változott, technológiailag, módszertanilag egyaránt. Két évvel ezelőtt a tápiószelei növénygénbankhoz csatolták a gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központot – a korábbi Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézetet –, így 2019 júniusától összeolvadva működünk, Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ néven. Ám nemcsak kultúrnövénygén- és haszonállatgén-megőrzéssel foglalkozunk, hanem egyéb növény- és állatfajok génmentésével is. A növények esetében ilyen például a vadnövényfajok, az állatoknál pedig a védett fajok génvédelme.
– Hogyan kell elképzelni a gyakorlatban a növénygénmegőrzést? Minden egyedből nevelnek néhány példányt az eredetinek megfelelő környezetben, vagy egy nagy fagyasztóban őrzik a magokat?
– Is-is. Kicsit sci-finek tűnhet egy génbank, de azért nem annyira elképzelhetetlen a működésünk a valóságban. A legfőbb profilunk az, hogy mag formájában őrizzük meg a növényeket. A gyakorlatban ez úgy zajlik, hogy ha a hozzánk kerülő fajok tekintetében nincs elegendő magmennyiség, akkor szabad földön szaporítunk. Ha viszont elég nagy a rendelkezésre álló tétel, egy életképességi vizsgálat és megfelelő szárítás után bekerülnek a kétféle – vagy a –20, vagy a 0 Celsius-fokos – tároló egyikébe. Ennek és a szárításnak köszönhetően 30–100 éves időtartamig tarthatók életképesen a magok. S mivel a hűtött raktárunk az 1970-es évek elején kezdett működni, vagyis már eltelt ötven esztendő, elég nagy merítésünk van azzal kapcsolatban, hogy miként bírják a magok. Az eredmények azt bizonyítják: működik ez a tárolási forma. Bizonyos időközönként ugyanis minden fajtát csíráztatással ellenőrzünk, e vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy életképesek az évtizedekkel ezelőtt betárolt magok.
– Kik használják a központban őrzött állományt? Állami vagy magángazdaságok, esetleg hobbikertészek is?
– Folyamatosan és több csatornán keresztül kérnek tőlünk magokat, növényeket. Elsősorban a nemesítőknek fontosak a gyűjteményeink, hiszen olyan tulajdonságú növényeket tudnak nálunk elérni, amelyek máshonnan nem szerezhetők be. Mi őrizzük ugyanis azokat a fajtákat, amelyeket valaha termesztettek, de ma már nem, viszont ismét vagy még mindig van létjogosultságuk a mezőgazdaságban. Ilyen például Magyarország híres búzafajtája, a Bánkúti 1201, amely harminc-negyven évig uralkodó volt, ma azonban nem termesztik, így ha mi nem őriznénk, már elveszett volna. Nemesítők mellett gazdálkodók is érdeklődnek a nálunk meglévő fajták iránt, hiszen ezek nagy része növényegészségügyi szempontból kiváló, azaz ellenállóbb bizonyos kártevőkkel, kórokozókkal szemben.
A biogazdálkodók szempontjából szintén fontos, hogy sok az olyan fajunk, amelyet sehol máshol nem termesztenek,
de ők keresik ezeket bioélelmiszerek előállításához. Az érdeklődők további nagy csoportját képezik az otthon kertészkedők. Ők alapvetően gazdaboltokban vagy hipermarketekben vásárolnának vetőmagot, de hamar fény derült arra, hogy bizonyos növényeknél ez nem működik, mert ki sem kelnek. A másik gond, hogy a hobbikertészek szeretnének magot fogni a boltban kaphatóból, de sokszor ez sem sikerül. A nálunk közreadásra kínált növények – természetesen a zöldségek a legnépszerűbbek – viszont megfelelők arra, hogy magot fogjon belőlük egy otthoni kertész.
– Hogyan képzelhetjük el a központot a számok nyelvén? Hányfajta növénygént őriznek?
– Ötvennégyezer különböző fajta található meg a génbankunkban, és a különféle szaporításokból ezek több mint 130 ezer mintáját tároljuk. Kiemelném, hogy az 54 ezerből körülbelül nyolcezer búzafajta. Összevetésül: Magyarországon ma 100 és 200 között van a termesztésben lévő búzafajták száma.
– A haszonállatgén-védelem területén mivel foglalkoznak elsődlegesen?
– Ennek az ágazatnak az elődje, a gödöllői intézet korábban a baromfigén-megőrzés és a méhészet specialistája volt, ma azonban már négylábú állatokkal is foglalkozunk. Valamennyi magyarországi és határon túli baromfifajtának – így például az erdélyi kopasznyakúnak vagy a kendermagosnak – a génje megtalálható nálunk. Sok közülük azért van kihalóban, mert a fajták helyét átvették többek közt a külföldi tojóhibridek.,,,
– Mely projekteket tartaná fontosnak kiemelni az önöknél jelenleg futók közül?
– Sokakat foglalkoztat az állati takarmányok egyik fontos alapanyaga, a szója és e növény génjének a módosítása. Mi immár évek óta kutatjuk, hogy milyen olyan magas fehérjetartalmú növények – természetesen babfélék – vannak, amelyek alkalmasak a hazai termesztésre és megfelelnek a szója kiváltására. A központban több mint négyezer babfajtánk van, és a vizsgálataink folyamán találtunk köztük olyanokat, amelyek alkalmasak lehetnek a magyarországi termesztésre, s a beltartalmi mutatójuk is kiváló.
A cikk a Figyelő hetilap július 15-iki számában került publikálásra.
(Borítókép: Lucas Ninno, Getty Images)
