Míg a hetvenes-nyolcvanas években, vagyis, Avram Herskó tudományos pályájának kezdeti szakaszában, a fehérje szintézis állt a protein kutatások homlokterében, addig ő inkább a fehérje degradáció/lebontás/ iránt érdeklődött. Amint azt „Az ubiquitin rendszer szerepe az egészségben és a betegségekben” című előadásában a díjátadót követően kifejtette, ez két alapvető megközelítésből is nagyon lényeges. Egyrészt azért, mert az abnormális, vagy mérgező fehérjék eltávolítása a szervezet túlélése szempontjából alapvető, másrészt azért, mert a funkcionálisan csak időlegesen hasznos fehérjék is károsak lehetnek, ha felhalmozódnak, ezért ezek eltakarításáról is gondoskodni kell. Fehérjefelhalmozódással összefüggő betegségek az Alzheimer-, és Parkinson kór, és szerepük lehet az időskori elbutulásban.
Mindezek alapján Avram Hersó arra kereste a választ, hogy hogyan történik a fehérjék magas szelekciójú lebontása, miért kell ehhez a folyamathoz energia, illetve, igazolható-e az a hipotézis, ami szerint a szelekciós feladat elvégzése az, ami azt a nagy mennyiségű energiát igényli. Munkatársaival végzett kutatásai során fedezte fel, hogy az ubiquitinnek/mindenütt jelen lévőnek/ elnevezett, mindössze 76 aminósavból álló fehérje az, aminek kulcs szerepe van a protein degradációban. Ez a kicsi fehérje ugyanis, biológiai markerként működve, megjelöli, mely fehérjéket szükséges lebontani, katalizálja a folyamatot, majd a folyamat végbementét követően változatlan formában kerül ki a reakcióból.
Amint kiderült, az ubiquitin szisztéma az eukarióta szervezetek egyik alapvető folyamata. Több millió éve jelen van ezekben az organizmusokban, megfelelő működése nélkülözhetetlen az egészséges élethez, funkcióinak sérülése pedig, súlyos betegségek kialakulásához vezet.
Avram Herskó és munkatársai kutatásai felkeltették a gyógyszergyártók érdeklődését is. Különösen a rák, az idegrendszeri és izombetegségek, valamint, az immunválasz hibái kapcsán merült fel az ubiquitin rendszer gyógyszer célpontként. A tudós debreceni előadásában kiemelte, a csontvelő rák, valamint, a myelolma gyógyításában már használatban vannak ilyen célpontú szerek. Ezek feladata részben a rákos sejt osztódásának gátlása, részben pedig, a rákos sejtek sejthalálát előidéző folyamatok támogatása.
A neves kutató, aki az ubiquitin rendszer sejten belüli fehérje lebontásban játszott szerepének leírásáért Aaron Ciechanoverrel /Izrael és Irwin Rose-zal megosztva kapta meg kémiai Nobel-díjat 2004-ben, jelenleg is ezen a területen dolgozik. Amint azt elmondta, érdeklődése korán a fehérje kutatás felé fordult, mert ezek az aminósavakból építkező proteinek a szervezet számos kulcsfontosság folyamatában – így például, gyulladásos és immunreakciókban- óriási szerepet játszanak. Maga az ubiquitin, ugyan, már részben ismert volt, ám az, hogy kulcsszerepe van a proteinek lebontásában, még nem volt világos.
Avram Hershko,1937-ben Herskó Ferenc néven látta meg a napvilágot Karcagon, A tudósnak már édesapja is neves ember volt, a karcagi zsidó iskolát vezette és tanított. A II. Világháború utolsó végén munkaszolgálatra küldték, majd orosz fogságba esett, ahonnan 1947-ben visszatérve Karcagon folytatta munkáját. Ferencet édesanyjával és fivérével együtt előbb Szolnokra, majd Bécsbe deportálták, ahonnan hazatértek ugyan Magyarországra, de 1950-ben azzal a háromezer zsidóval együtt, akik erre hivatalosan lehetőséget kaptak, aliáztak Izraelbe. Az édesapa, Herkó Mózes ott is tanított, illetve, számtankönyvet írt, amit Izraelben az általa kidolgozott Herskó-módszerrel együtt ma is használnak az elemi iskolai számtan tanításban.
Avram Heskó 1965-ben diplomázott a Hebrew University Hadassah Faculty of Medicine karán 1969-ben pedig, PhD fokozatot szerzett. Rövid ideig katonaorvosként tevékenykedett, majd két évig posztdoktori ösztöndíjjal San Franciskóban kutatott. 1972 óta a haifai Technionon dolgozik, jelenleg a biokémiai tanszék legmagasabb tudományos fokozattal rendelkező professzora. Biokémiai, biofizikai, orvostudományi és a sejtbiológiai publikáció a legrangosabb nemzetközi tudományos, szakmai folyóiratokban jelennek meg.1993-tól tagja az Európai Molekuláris Biológia Társaságnak, 2000-től az Izraeli Tudományos Akadémiának. Az Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémiának 2003-ban lett külső tagja. Számos tudományos együttműködésben vett és vesz részt, tanítványok sokasága nőtt fel mellette.
1987-ben a Weizmann Tudományos Díjat (Tel Aviv, Israel),1994-ben biokémiai kutatásaiért az Israel Díjat, 1999-ben a Gairdner Nemzetközi Alapítvány Kitüntetését, (Torontó, Kanada), és a Wachter Alapítvány díját (Innsbuck, Ausztria), 2000-ben a General Motors Rákkutatás Alapítványa Alfred P.Sloan díját, valamint az orvosi alapkutatásért járó Albert Lasker kitüntetést vehette át. 2001-ben az Amerikai Biokémiai és Molekuláris Biológiai Társaság Merck díját, a Wolf – díjat (Jerusálem, Israel), a Massry- díjat, a Louisa Gross Horowitz –díjat kapta meg, 2002-ben pedig az Emet – díjat (Israel) és az Amerikai Sejtbiológiai Társaság E. B. Wilson érmét adományozták számára, megkapta az Amerikai Tudományos Akadémia díját/2003/.
(Borítókép: Hindustan Times via Getty Images)
