Nincs túl jó bőrben az eurozóna gazdasága, ez pedig a jelenleg árazottnál sokkal lendületesebb kamatvágásokra késztetheti az Európai Központi Bankot. A kamattámasz gyengülése zuhanórepülésbe lökheti az eurót, ehhez viszont a Fednek és az európai gazdaságnak is lesz pár szava.
Kétévnyi relatív felülteljesítést követően ismét a paritás környékére eshet az euró jegyzése a dollárral szemben – áll a Morgan Stanley elemzőinek friss jegyzetében.
A befektetési bank szakértői ugyanis úgy látják, a gyenge gazdasági adatokat látva a piacokon egyre inkább az a vélemény kezd kialakulni, hogy az Európai Központi Banknak (EKB) sokkal többet és jó eséllyel sokkal gyorsabban kell majd vágnia a kamatokon, mint azt a piacok jelenleg árazzák, ez pedig az euró kamattámaszának relatíve gyors elillanását hozza majd magával.
Az elemzők kiemelik: ők alapjáraton azt gondolják, hogy az EKB-nak a jövő héti üléstől kezdve minden negyedévben 25 bázisponttal kell majd csökkentenie a hitelfelvétel költségeit, hogy életet leheljen a szenvedő gazdaságba, így 2025 végére 2,25 százalékra módosíthatják Lagarde-ék az irányadó ráta mértékét.
A Morgan Stanley szerint azonban a befektetők egyre pesszimistábbak, ez pedig egy új forgatókönyvet is kilátásba helyez.
Ha az európai makroadatok tovább romlanak, az EKB-nak jó eséllyel minden egyes ülésén 25 bázisponttal kell majd vágnia az irányadó kamatot, nem csak negyedévente egyszer, sőt, azt sem zárjuk ki, hogy 50 bázispontos csökkentésekre is ráfanyalodik a monetáris tanács
– mondta David Adams, a vállalat vezető devizapiaci elemzője.
Az euró-dollár paritás felé fordulhat a kereszt
A szakértő kiemelte: ha ez a pesszimista forgatókönyv kerül a középpontba, akkor az euró 7 százalékkal 1,02 dollárig gyengülhet az év végére, ez pedig közel két évnyi relatív felülteljesítésnek vetne véget a közös deviza oldaláról.
Adams szerint ezt a forgatókönyvet támogatja egyébként a kontinensen tapasztalható, egyre nagyobb politikai bizonytalanság is. Az, hogy
- előbb Franciaországban előrehozott választásokat kellett kiírni,
- majd a német tartományi választásokon tarolt a radikális jobboldal,
egyaránt azt sejtetik, hogy a térség két legnagyobb gazdasága politikai és kormányozhatósági oldalról is sok kérdőjelet tartogat majd a közeljövőben – ez pedig befektetői oldalról egyértelműen rossz hír.
A politikai kockázati prémium és a gazdasági bizonytalanság egyszerre nő, miközben a gazdasági növekedés lassul – ez az együttállás pedig ugyan nem fogja lendületesen vonzani a nemzetközi tőkét
– fejtette ki az elemző a Bloombergnek.
A Morgan Stanley által most felvetett forgatókönyv egyébként kiugróan pesszimista a befektetési bankok körében: legtöbben további euróerősödést várnak az idei évre, 1,11-es keresztkonszenzussal az év végén. Ennek a várakozásnak az az alapja, hogy a Fedtől 110, míg az EKB-tól mindössze 60 bázispontos vágást várnak az idén, ez pedig az euró kamattámaszának relatív erősödését hozná magával.
A cikk itt olvasható.
Címlapfotó: Shutterstock