New Deal szlovén módra

Hírek Moszkovits János
Hatmilliárd eurós, a tavalyi GDP mintegy 13 százalékét kitevő mentőcsomagot léptetett életbe a ljubljanai kormány a járvány okozta krízis kezelésére, a jövőbeni gazdasági növekedés megalapozására – nyilatkozta a Figyelőnek adott interjúban Janez Janša szlovén miniszterelnök. Beszélt a gazdaság megújulását célzó beruházási tervekről, illetve a magyar befektetési lehetőségekről, kiemelve, hogy 250 millió eurós magyar magántőkebevonással modernizálják a ljubljanai pályaudvar körüli városrészt.

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban leszögezte: az EU demográfiai problémáit nem emberimporttal lehet orvosolni. Olyan EU-t képzel el, amely növelni, vagy legalább szinten tudja tartani az európaiak számát. Ugyanakkor pedig kulturálisan, szellemileg, gazdaságilag és katonailag is olyan erőt képvisel, amely segíteni tud a szomszédságban lévő országoknak, hogy stabilizálódjanak, fejlődjenek, és ne jelentsenek állandó és kezelhetetlen demográfiai nyomást az öreg kontinensre. “Európa egyszerűen nem rendelkezik elegendő szociális kapacitással és fizikai hellyel, hogy mindenkit befogadjon” – mondta Janez Janša.

Az EU helyreállítási alapját jó válasznak tartja a koronavírus okozta válság leküzdésére, a pandémia megfékezésében pedig kontaktkövető okostelefonos applikációval lehet eredményt elérni, mert nem lehet cél a gazdaságot visszavető drasztikus korlátozó intézkedések, illetve a határzárak újbóli bevezetése.

„A szlovén »New Deal« alapcélja a többé-kevésbé bürokratikus akadályok miatt álló beruházások serkentése. A kormány a jelenlegi válságban lehetőségeket lát, hogy az ipari politika új stratégiájával támogatni tudjuk a szlovén gazdaság megújulását, korszerűsítését, elsősorban a digitalizáció, az öko- és az okos gazdaság irányában” – fejtette ki Janez Janša. A magyar gazdasági és politikai kapcsolatokról, Szlovénia kisebbségpolitikájáról és az ország demográfiai helyzetéről is olvashatnak egyebek mellett a szomszédos ország kormányfőjével készült interjúban.

A teljes interjút a Figyelő aktuális (2020/35.) számában olvashatja
(Borítókép: Rok Tuš)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink