Megszólalt ma Martin Schulz szociáldemokrata kancellárjelölt és a jobboldali keresztényszocialista, Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője is. Most tulajdonképpen mindegy is, melyik pártban politizálnak, mert mindketten azzal fenyegették meg Magyarországot (is), ha nem fogadunk be a kijelölt 120 ezernyi “kvótamigránsból” bevándorlókat, 2020 után búcsút mondhatunk az uniós támogatásoknak.
A két német rivális párt politikusa az Európai Parlamentben még egymás ellenfeleként tűnt fel, de ez a mai – összehangoltnak tűnő – nyilatkozataikból egyáltalán nem tűnik ki. Schulz, aki nem is olyan rég még az EP elnöke volt, azt ígérte, megválasztása esetén küzdeni fog azért, hogy azok az országok ne részesüljenek uniós támogatásban, amelyek nem fogadnak be menekülteket. Weber pedig tulajdonképpen ugyanerről beszélt, csak nem olyan egyenesen, mint Schulz. Ő azt magyarázta, mindig is úgy értette a menekültek elosztását elutasító kelet-európai tagországok álláspontját, hogy az uniós külső határok biztosítása után napirendre lehet venni a tagállamok közötti szolidaritás ügyét. “Az EU-Törökország megállapodás révén a balkáni migrációs útvonalon sikerült stabilizálni a helyzetet, a következő nagy feladat pedig a Földközi-tengeren húzódó határ biztosítása. Ha ez is sikerül, akkor el lehet kezdeni beszélni a „belső szolidaritásról”. Ebben a párbeszédben „jó érveink lesznek”, és meg lehet majd győzni a kelet-európaiakat” – jelentette ki.
De ne kételkedjünk: Weber enyhén mosolygós “jó érveink lesznek” megfogalmazása ugyanazt jelenti, mint amit Shulz csikorgó arccal vágott bele az arcunkba.
Magyarul tehát a német politika vezető pártjaiban teljes az egyetértés a mi megfenyítésünkről. Képmutatóan “szolidaritásról” beszélnek azok, akik történelmi traumáik miatt is meghívták, és virágesővel várták a migránsokat, majd szép lassan a terrormerényletek hatására is rájöttek, hogy kígyót melengetnek a keblükön, és ma már nagyon nem kérnek belőlük. Emellett sokba is kerül az ellátásuk, dolgozni annyira nem szeretnének, inkább a szociális juttatásokra fáj a foguk. Ezért már nem jár a virágeső Berlinben, főleg úgy nem, hogy jönnek ősszel a német választások, és a szavazók leginkább a bevándorlás miatt elégedetlenek a koalíciós pártokkal.
A legjobb ötlet az maradt, hogy tessékeljük ki a migránsokat a német határokon kívülre, foglalkozzunk csak mi velük. De tudják, hogy mi ezt nagyon nem szeretnénk, tehát a régi eszközökhöz nyúlva inkább a fenyegetőzést választják: ha valami nem tetszik, fel is út le is út, megvonják a felzárkózási forrásainkat.
Eközben az amerikaiak – akiknek eszébe sem jut iszlám bevándorlókat befogadni – hátradőlnek és kérnek egy kávét, hiszen látják, hogy ezzel a problémával sem tud megbirkózni az unió. Sőt, a feszültségek közepette, “aduászuk” Soros György milliárdos – akinek a zsebében van a fél uniós parlament jobb- és baloldala egyaránt – újabb és újabb befogadási ötletekkel áll elő, egyértelműen tovább gyengítve az uniós együttműködést. (Ha volt egyáltalán eddig ilyen a migránspolitikában…)
A mostani folyamatok egyre inkább abba az irányba mutatnak, hogy a belső kötélhúzás inkább szétfeszítheti majd az uniós kereteket. Ez azonban egyetlen visegrádi államnak sem az érdeke, így nekünk sem az. De a nyílt fenyegetőzésekre hamarosan valamilyen választ kell adnunk.
Főleg akkor, ha az őszi, németországi választások után is napirenden marad a zsarolás. Ebben az esetben valóban szükség lesz a harci kürtökre.
Borítókép: Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke és kancellárjelöltje (k) sajtótájékoztatót tart az Észak-Rajna-Vesztfália tartomány helyi törvényhozási (Landtag-) választás urnazárása után Berlinben 2017. május 14-én. (MTI/EPA/Felipe Trueba)
