Nemes célra adakoztak, meg is lett az eredménye

Hírek
Szerdán Balatonfüreden birtokba vették a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) balatoni munkatársai azt a két speciális mentőhajót, amelyek megvásárlására lakossági és üzleti adakozásból nyílt lehetőség 16 millió forintért.

A VMSZ július 16-án hirdette meg a közadakozást. A pénz 48 óra alatt összegyűlt: 5,3 millió forintot tett ki a lakossági adomány, míg az Opus Global Nyrt. és leányvállalata, a Hunguest Hotels Zrt. 12 millió forinttal járul hozzá a vételárhoz – idézi fel a vízimentők közleménye, amely kitér arra is, hogy a lakossági adakozásból fennmaradó 1,3 millió forintból a hajók augusztus 20-tól tervezett rendszerbe állításának és üzembe helyezésének költségeit fedezik majd.

A kifejezetten mentési célokra kialakított hajók megvételét a Red Bull Air Race megszűnése tette lehetővé, mindkettőt a műrepülő-sorozat egyik alvállalkozója üzemeltette korábban. A 200 lóerős motorral felszerelt, 7 méter hosszú hajók könnyen irányíthatók, és bármilyen időjárási körülmények között bevethetők. Tágas fedélzetüknek köszönhetően 6-8 ember kimentésére is alkalmasak – hangzott el az átadóünnepségen. A járműveket két, a balatoni tájhoz is hozzátartozó védett madárról Fecskének és Kócsagnak nevezték el. 


Az amerikai Kirby Chambliss repül a Balaton felett a Red Bull Air Race magyarországi futamának időmérő edzésén Zamárdiban 2019. július 13-án. (MTI/Sóki Tamás)

Felelősen gondolkodó tőkepiaci szereplőként és turisztikai szolgáltatóként nem volt kérdés, hogy kipótoljuk a hiányzó összeget, hiszen az ilyen példaértékű kezdeményezések felkarolása az üzleti világ felelőssége – hangsúlyozta az eseményen az Opus Global Nyrt. igazgatósági elnöke, Mészáros Beatrix. 

Az idén 20 éves VMSZ elnöke, Bagyó Sándor megköszönte a civil és az üzleti szféra példás összefogását. Elmondta, hogy a vízimentő egyesület 1999-es megalakulása óta civil szervezetként működik, normatív állami támogatás nélkül. Önerőből, civil szervezetek, cégek és magánszemélyek támogatásából, olykor egyéb állami forrásokból, például pályázatokon elnyert pénzből tartja fenn magát. 

A hajók átvételének ünnepségén jelen volt a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója, Hülvely István is, aki a szállodalánc vendégeinek nevében is háláját fejezte ki a szakszolgálat "áldozatos, professzionális" munkájáért.

 

Borítófotó: Az 51. Kékszalag Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye a rajt előtt Balatonfüred közelében 2019. július 18-án. (MTI/Bodnár Boglárka)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink