Bakai Gergely ismertette: folyamatos fejlesztések révén mára már jócskán négy milliárd euró felett jár az Opel befektetése és a gyár működése során több, mint 10 millió motor, 7 millió hengerfej és 80 ezer autó hagyta el kapuit.
Kitért arra is: az Opel csatlakozásával a PSA Csoporthoz a szentgotthárdi gyár új lehetőséget harcolt ki magának és rekord gyorsaságú tervezés és előkészítés, valamint újabb 12 milliárd forint értékű befektetést követően idén év elején megkezdődött a PSA Csoport 1.2 literes turbós benzin motorjának sorozatgyártása. „Ez az új lehetőség több szempontból is fontos mérföldkő, hiszen az új vállalatcsoporton belül is fontos pozíciót biztosít a gyárnak, mivel az 1.2-es motor, amely négyszeres Év Motorja díjjal bír, a legfontosabb erőforrás a PSA Csoport márkáin belül és olyan jelentős rá a kereslet, hogy a sorozatgyártás kezdetétől három műszakban folyt a termelés, sőt szentgotthárdi kollégáink további kapacitás bővítésről tárgyaltak már európai központunkkal” – hangsúlyozta. Leszögezte: a legnyilvánvalóbb a vállalat pénzügyi eredménye, ami hamar nyereségbe fordult a GM-éra alatti 15 éves veszteséget követően és 2019-ben rekord szintet ért el az 1,1 milliárd eurós nyereséggel, amely az árbevétel 6,5 százalékát jelentette.
Arra a kérdésre, hogy mennyire tette be a “gyárkaput” a koronavírus okozta gazdasági sokk, az ügyvezető igazgató így válaszolt: a koronavírus okozta jelentős gazdasági és autópiaci visszaesés miatt sajnos a szentgotthárdi termelésnek is átmeneteileg szünetelnie kellett, de jó hír, hogy május közepén már újraindult a motorgyártás és beszélgetésünk idején kollégáim már ismét a további fejlesztéseken törik a fejüket.
Bakai Gergely rámutatott, hogy az Opel márkának Magyarországon nagyon erős gyökerei és nagyon jó elismertsége van. „A mai napig sokszor idézik az ’Opel sose’ kopel’ jelmondatot amikor valakivel megismerkedve elmondom, hogy itt dolgozom. Mindezek mellett vállalatunk a megalakulásától erős marketing tevékenységet folytatott és a kilencvenes és kétezres években is ikonikus Opel reklámok születtek. A reklámtevékenység mellett mindig nagyon fontos volt számunkra a motorsport és a vásárlókkal való közvetlen kapcsolattartás. A kilencvenes években indult útjára az Opel Astra Kupa, mely nagyon sok fiatal magyar motorsport tehetség kiugrását segítetette és szintén legendássá vált a Hungaroringen több éven át megszervezett Opel napunk. A motorsport azóta is fontos terület számunkra, hiszen 2004 óta tart együttműködésünk az Opel Dakar Teammel és lassan a Hungarian Police Rallye Team együttműködésünk is ötéves születésnapját fogja ünnepelni” – tette hozzá végezetül.
A teljes interjú a Figyelő 2020/20. számában olvasható
(Borítókép: Móricz-Sabján Simon)