Nem számít megállapodásra Johnson

Hírek Figyelo.hu

Az Egyesült Királyságnak arra kell készülnie, hogy január 1-től a világkereskedelem általános szabályai határozzák meg kapcsolatait az Európai Unióval (EU), mert nem sikerül kétoldalú megállapodást elérni az új keretekről – erre készített fel mai televízió-nyilatkozatában Boris Johnson brit kormányfő – írja a Világgazdaság.

A miniszterelnök korábban a mai napot jelölte meg határidőként az áttörésre a hosszadalmas kétoldalú kereskedelmi tárgyalások ügyében.

Az EU kétnapos csúcstalálkozóján résztvevő állam- és kormányfők azonban nem tettek engedményt, és csütörtöki közös nyilatkozatukban a briteket szólították fel visszakozásra a vitatott kérdésekben.

Johnson ellenben – miközben még folyt a csúcstalálkozó – az Európai Uniót sürgette, hogy változtasson a hozzáállásán. A kormányfő nem ment addig, hogy felborítsa a tárgyalóasztalt, és Ursula von Leyen, az Európai Bizottság elnöke úgy nyilatkozott: a jövő héten Londonban folytatódhatnak a tárgyalások. Az idegőrlő „gyávanyúl-játék” azonban, amelyben mindkét fél arra számít, hogy a másik – a szabályozatlanságtól várható óriási gazdasági károktól megrettenve – visszavonul, már nem folytatódhat sokáig:

ha november elejéig nem születik megállapodás, az új szabályok ratifikációs folyamata már nem tud időben végigfutni ahhoz, hogy január 1-től életbe léphessenek. A fő vitatémák, amelyekben a felek nem tudtak egyetérteni és a másik nagyobb rugalmasságát sürgeti.

A halászati jogok és az állni támogatások szabályozása, illetve Észak-Írország kereskedelmi státusza.

(Borítókép: Boris Johnson brit miniszterelnökről a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos heti alsóházi félóráján Londonban 2020. szeptember 30-án. (MTI/AP/Brit parlament/Jessica Taylor)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink