Nem használják ki a biciklisek a nagykörúti kerékpársávot

Hírek Figyelo.hu
Átlagosan óránként 125-en kerékpároznak a Nyugati pályaudvar és a Corvin negyed között. A gépjárműveknél ugyanez a szám 1700 körül mozog, ennek ellenére mindkét fél egy sávon közlekedik – olvasható a csütörtöki Világgazdaságban.

A múlt hét péntek volt eddig a legerősebb nap a nagykörúti kerékpárossáv forgalmában, aznap összesen 3486 áthaladást rögzítettek a Nyugati pályaudvar és Corvin negyed közé telepített szenzorok. Ez azt jelenti, hogy átlagosan óránként 145-en tekertek a mintegy három kilométeres szakaszon, irányonként 73-an – írja a Világgazdaság.

A leggyengébb statisztikát az előző vasárnap hozta, amikor 2261-en bicikliztek a Nagykörúton. Óránkénti lebontásban tehát 94-en, irányonként 47-en a LogLine mérése szerint. Mindez azt mutatja a lap szerint, hogy

az április végén váratlanul bejelentett fővárosi kezdeményezés egyelőre nem eredményezett áttörést a nyeregbe ülőknél, bár kétségtelen, hogy az áthaladások száma megemelkedett az önálló sáv hatására – előtte napi ezer körüli volt.

Csakhogy mindennek az autósok látják kárát. A napi forgalom mintegy 40 ezer gépjárművet számlál a Nagykörúton. Ennek a tömegnek most két sáv helyett egyetlen pályán kell haladnia.

Elhibázott – tömören így foglalta össze a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke a szervezet szakmai véleményét a nagykörúti kerékpársávról. Kovács Kázmér ügyvéd elmondta, hogy egyetértenek a kerékpáros közlekedés feltételeinek javításával, de ez nem okozhatja a gépjárműforgalom ellehetetlenítését. Ha minden így marad, a szeptemberi tanévkezdés botrányos következményekkel járhat a Nagykörúton – olvasható a gazdasági napilapban.

(Borítókép: MTI / Mónus Márton(

Ezek is érdekelhetnek

További híreink