„Nem az nyeri a választást, akinek a rendezvényeire több ember jár” címmel jelent meg írás az Alfahír portálon. Az újságíró azzal példálózik, hogy az SZDSZ-nek sem sikerült soha nagy tömegeket elcsábítania ünnepségeire, mégis bejutottak többször is a parlamentbe.
Akad néhány probléma ezzel az érveléssel. Először is, azon senki nem csodálkozik, hogy a megboldogult liberális párt nem volt képes a nagyvárosi, ultraindividualista szavazóit tömegrendezvényekre elrángatni. Ezzel szemben az igencsak meglepő, hogy egy magát nemzeti radikálisnak nevező párttal alig akar valaki együtt ünnepelni, pont október 23-án.
Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy az SZDSZ első szabad választásokat kivéve, soha nem volt a közelében, hogy a választók rájuk adják le a legtöbb szavazatot. Lehet, hogy a Jobbikban már a bejutás miatt aggódnak, de akkor a magyarázkodás cikkének címe nem stimmel.
A cikk szerzője – és ez a legfontosabb szempont – pont arról a fontos „részletről” feledkezett meg, hogy Vona beszédére nem csak kevesen mentek el, hanem sokkal kevesebben, mint korábban bármikor. Ha mindig csak pár százan lennének kíváncsiak a Jobbik elnökére, akkor biztos, hogy senki nem kapta volna fel a fejét a hír hallatán. (A tudósítások szerint mintegy 150-200-en jelentek meg a Corvin közben.)
Józan, sőt pálinkával enyhén áztatott paraszti ésszel is ki lehet találni, hogy valami megváltozott a Jobbik-szimpatizánsok körében.
Egy ilyen rendezvényen leginkább a párt identitását hordozók teszik tiszteletüket. Ők azok, akik nem bocsátották meg Vona Gábornak, hogy elvette a Jobbik lelkét. Nem vették jó néven, amikor olyan pártarcokat állított félre, mint Novák Előd. Akkor se bontottak pezsgőt, amikor a Jobbik nem szavazta meg a kötelező betelepítési kvóta elleni alaptörvény-módosítást. Az se az ő ízlésüknek kedves, hogy a párt egyre többször keveredik egy platformra a régi „főellenség” szocialistákkal és liberálisokkal. Hogy egyetlen olyan elnökségi tagja van a Jobbiknak – Toroczkai László személyében -, aki a régi vonalat viszi, de a hírek szerint őt is gyakran kritizálják párttársai. Vona 23-i beszéde se nyerthette el a tetszésüket, amelyben azt fejtegette az elnök: neki mindegy, hogy ki mit gondol a világról, csak szavazzon a Jobbikra. Mindezeket tetézi, hogy a Jobbikban sokan már csak Simicska Lajos Fidesz elleni bosszújának végrehajtóját látják, Simicska pedig akár a törvények megkerülésével is segítséget nyújt ebben.
Az Európai Parlamentbe a párt listavezetőjeként bejutotott képviselője, korábbi jobbikos államfőjelölt, Morvai Krisztina is a kormány bevándorláspolitikáját dicsérte a Magyar Időkben megjelent interjújában. Neki nem kell aggódnia, hogy őszinte véleménye miatt retorzióban részesülne a vezetőség részéről, mandátuma 2019-ig tart, a jövő évi országgyűlési választás helyosztójában közvetlenül nem érdekelt. Az újabb törésvonalat elég nehéz megmagyarázni, nem is próbálkoztak a jobbikosok.
Takarózhatnak azzal a Jobbikban ideig-óráig, hogy egy választás nem a magszavazókon múlik, mert minden pártnak másokat is meg kell tudnia szólítania, ugyanakkor a „magválasztók állapota” sok mindent elárul egy pártról. Ők azok, akik egy politikai közösségnek a lelkét adják. Csakhogy Vona nem jól hajtotta végre a néppártosodási tervét. Ahelyett, hogy új rétegek felé nyitotta volna meg a párt kapuit, inkább csak elidegenítette a régi törzsszavazókat, lelketlenítette a Jobbikot. Egy lélek nélküli pártra meg az se szavaz, akinek nincs semmilyen pártidentitása, csak egyszerűen szimpatizál egy adott párttal.
Nem is nagyon látszik, hogy egyáltalán mire lehetne szavazni a Jobbik esetében. Eltűnt a karakter, a Corvin köz hallgatóságával együtt.
Borítókép: MTI/Máthé Zoltán
