A vállalati digitalizáció csak látszólag szól a technológiáról, valójában a technológia alkalmazásának képessége, ami elsősorban a cégvezetőn, a szervezeti kultúrán és a jól definiált folyamatokon múlik – derült ki a Digiméter 2023 kutatásából. E szerint a hatékonyságnövelés az ember, a szervezet, a folyamatok és a technológia közötti együttműködés révén valósul meg. Pintér Róbert, a Digiméter szakmai vezetője jelezte: a digitalizáció elsősorban nem a technológiáról szól, hanem a cégvezető nyitottságáról, a szervezetről és az emberekről, emiatt sok tekintetben HR feladat.
– A digitalizáció el tud bukni a cégvezető vagy a munkavállalók ellenállásán, érdemes tehát bevonni őket, hogy magukénak érezzék azt – mutatott rá a szakember.
Az interjúalanyok szerint ugyanis a digitalizáció kulcsa a cégvezető, aki a céges folyamatokat digitalizálja a támogató szervezeti kultúra és a hasonlóan gondolkodó munkatársak segítségével. A digitalizációt sokszor a megfelelő munkaerő hiánya generálja, de a szakemberek hiánya akár meg is akaszthatja azt. A digitalizáció többrétű tudást igényel, a technológia alkalmazásának képessége fontosabb, mint maga a technológia, ami folyamatosan változik.
A kutatás kitér arra is, hogy a digitalizáció a kkv-k esetén rendszerint tőkehiányos környezetben valósul meg, ahol elvárás a gyors megtérülés. Az üzleti, szabályozási és versenykörnyezet húzhatja – elő is írhatja –, de akár hátráltathatja is a digitalizációt.
A Digiméter kutatássorozat a kkv szektor digitális versenyképességét méri évente 2 alkalommal: egy általános méréssel ősszel és egy speciális témájúval tavasszal. A Digimétert 2020-ban négy cég hívta életre, a Smartcommerce Consulting, a Reacty Digital, a Virgo és az eNET.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Roman Samborskyi, PuzzlePix/Shutterstock)