A kutatók 6164 férfi és 2083 női szóló előadó adatait vizsgálták 1960 és 2000 között: a férfiaknak 177 ezer 856 száma jelent meg kereskedelmi forgalomban, a nőknek 54 ezer 942 száma. A tanulmányban négy tényezőt vettek figyelembe: a hanghatást, a műfajt, a lemezcéghez való kötődést és az együttműködési hálót.
A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a nők és a férfiak hanghatása jelentősen eltérő, vagyis van tipikusan "férfi hang" és "női hang". Például a férfiak által előadott dalokra sokkal jobban lehet táncolni, mint a nők által előadott számokra, viszont a nők számai általában akusztikusabbak, mint a férfiaké.
A tanulmányban a zenét hallgatók visszajelzése nyomán 571 zenei stílust vizsgáltak. A rock, az elektronikus zene, a rap, a techno és a raggae esetében több volt a férfi előadó, a pop, a vokális, az R&B, a vokális dzsessz és a soul esetében pedig a női előadók vezettek. A hallgatók mind az 571 zsánerhez legalább egy alkalommal férfi előadót kötöttek, míg a műfajok kevesebb mint feléhez kapcsoltak női előadót, ami azt jelzi, a nőkről azt gondolják, hogy kevesebb zenei műfajban alkotnak.
Bár a jelzett időszakban a zeneiparban a nők száma 20-ról 25 százalékra nőtt, a tanulmány megállapította, hogy a férfiak több számot adnak ki, mint a nők. A vizsgált ötezer lemezcégnek csak egyharmada jegyzett legalább egy női előadót.
A női előadóknak átlagosan kevesebb a közös munkájuk, és gyakrabban kerülnek a közös munkák hálózatának perifériájára. A tanulmány szerint ez rámutat a nők előtt magasodó strukturális akadályokra, ha szeretnének előrejutni a pályán.
A női és férfi előadók közötti reprezentációs szakadék a keresetekben is megmutatkozik.
A tanulmány vezető szerzője, Horvát Ágnes, az egyetem kommunikációs tanszékének adjunktusa hangsúlyozta: a fiatalok világszerte közelről figyelik a zenei világot, amelyből gyakran választanak példaképet. Ezért az ágazatban bekövetkező változások jól látható példát mutatnának, és elősegítenék az átalakulást.
Borítófotó: South_agency, Getty Images
