Nehézségek között a kisebb sörfőzdék

Hírek Figyelo.hu

Forradalmasítja a söröspalackokat egy találmány. Az ötlet a Carslbergnek tetszik, a környezetvédők inkább a visszaváltást sürgetik. A kisüzemi sörfőzdéknek utóbbi viszont nem alternatíva, ráadásul most kihívásokkal küzdenek a járvány miatt – mondta az InfoRádióban Ali Rawech Szami, a Hop Top magyar kézműves sörfőzde tulajdonosa.

Az Avantium nevű holland biokémiai társaság azt reméli, hogy

műanyag helyett ezentúl növényi alapanyagból állíthatják elő a tárolóedényeket,

melyek a használat után gyorsan lebomlanak. A társaság terveivel már meg is nyerte a Carlsberget, a sörgyártó is átállna néhány éven belül a speciális kartonpalack csomagolásra.

A sörfőzde tulajdonosa arról is beszélt, hogy

a vendéglátóhelyek két hónapos zárva tartása anyagi kiesést jelentett a kézműves sörfőzdéknek is.

Hozzátette, hogy a vendéglátóipar leállása miatt bennmaradtak a több főzdénél nagy hányadot jelentő csapolt sörök, a legnagyobb problémát azonban a kintlévőségek jelentik.

„A fiatal szektor cégei ugyanis a pénzüket fejlesztésekbe, berendezésekbe forgatták vissza, és most cashflow problémájuk jelentkezett, miután sok vendéglátóhely, söröző nem fizette ki a számlákat.

A legnagyobb segítség az lenne, ha ezt a hiányzó összeget valahogy állami segítséggel, hitelből fedezni lehetne” – mondta el Ali Rawech Szami. A szektorban abban bíznak, hogy a külföldi turisták elmaradását a belföldi turizmus kompenzálni fogja.

Borítókép: Ali Rawech Szami, a HopTop Brewery sörfőzde alapítója. (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink