Tizenhat évi regnálás után leköszön kancellári tisztségéről korunk egyik kiemelkedő személyisége: Angela Merkel.
Az EU – még inkább az integrációs szervezet keleti tagállamai – sorsát jelentős mértékben meghatározó Németország a szeptember 26-i parlamenti (Bundestag-) választások előtti utolsó napokat éli. A helyzet meglehetősen kusza. A hosszú ideig a közvélemény-kutatásokban élen állt CDU/CSU a nyár közepén váratlanul visszaesett, a vezetést átvették a szociáldemokraták (SPD). Aztán e hónap első hetében némileg változott a helyzet, a kereszténydemokrata-keresztény-szociális unió ledolgozta négy százalékpontos hátránya felét, de az irányítást nem adták át a szocdemek.
Ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy az új német kormányban az SPD lesz a meghatározó erő.
Maga Merkel asszony utolsó parlamenti beszédében élesen bírálta a szocdemeket és azok kancellárjelöltjét, Olaf Scholzot. Szembeállította a stabilitást és a gazdasági helyreállítást, fellendülést ígérő CDU/CSU-politikát az adóemeléseket kilátásba helyező baloldali tervekkel. Ebben a helyzetben, amikor az egész világ, így Németország is a pandémia viszonyai közepette a gazdaság élénkítését célozza, nem lenne okos húzás az adóemelés – mondta a leköszönő kancellár, aki ezzel vélhetőleg az egyik legvalószínűbb koalíciót, az SPD, a Zöldek és a Baloldal (Die Linke) kormányalakítását igyekezett meggátolni.
Mire számíthat Európa, a világ a választások utáni új német kormánytól?
Öt párt(szövetség) jöhet számításba a koalíciós tárgyalásokon. Ezek: a CDU/CSU, a szociáldemokraták (SPD), a baloldali elemekkel megtűzdelt Zöldek (Bündnis 90/Die Grünen), a liberális-jobbközép FDP és a Baloldal (Die Linke).
A CDU/CSU kül- és Európa-politikájában a „tovább az eddigi úton” elve dominál, az EU, a NATO és az ENSZ melletti elkötelezettséggel. Németország gazdasági vezető szerepén túl a kül- és biztonságpolitikai meghatározó erővé válást is szorgalmazzák. „Nehezíti a helyzetet, a közös uniós álláspontra jutást néhány EU-tag nacionalizmusa és önérdek-érvényesítése. A mi válaszunk erre: több Európát” – mondják. Szerintük a közösségnek katonai értelemben is bátrabban kell fellépnie, amihez egy európai főhadiszállás létesítése is hozzájárulna.
A szocdemek az uniós stabilitási és növekedési paktumot a fenntarthatóság irányába mozdítanák el, amivel az EU valódi fiskális, gazdasági és szociális közösséggé nőné ki magát. (Nem hangsúlyozzák a politikai integráció Európai Parlament által szorgalmazott további erősítését.) Megadóztatnák a digitális nagyvállalatokat, növelnék a szén-dioxid-kvóták kereskedelméből származó bevételeket, európai minimálbért vezetnének be. Uniós hadsereg és külügyminisztérium felállítását proponálják, s a nehézségek ellenére Pekinggel, valamint Moszkvával is fenntartanák a párbeszédet.
Az FDP külpolitikában erős EU-t akar, amely szembeszáll az autokrata hatalmi törekvésekkel.
Szorgalmazza az uniós intézmények reformját, hogy egy európai föderális szövetségi állam (Bundesstaat) alakuljon saját alkotmánnyal, egységes választási rendszerrel és saját hadsereggel. (S belső források szerint nem bánnák, ha az Európai Parlament székhelye Berlin lenne.)
A Zöldek EU-val kapcsolatos elképzelései komoly fejfájást okozhatnak a kelet-közép-európai országoknak.
Mindenekelőtt az alapkövetelésük, hogy az egyöntetűség elvét gyakorlatilag valamennyi uniós döntéshozó testületben váltsák fel a többségi határozattal. Ezzel nyilvánvalóan a „renitens” kelet-közép-európai tagokra kényszerítenék rá a többségi akaratot. Az Európai Parlament hatáskörét, nemzetek feletti jellegét tovább erősítenék. Ki akarják terjeszteni a klímavédelmi szemléletet az élet valamennyi területére.
A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.
(Borítókép: MTI/AP pool/Markus Schreiber)
