Négy újabb pályázat a vidéki falvaknak

Hírek Figyelo.hu

Újabb négy pályázatot írtak ki a Magyar falu program keretében. A vidéki településeken rendelők fejlesztésére, közterületek karbantartására, járdaépítésre és felújításra, illetve falugondnoki buszok beszerzésére válik több milliárdos forrás elérhetővé – jelentette be Gyopáros Alpár kormánybiztos szombaton.

A pályázatok együttes keretösszege 7,5 milliárd forint, a kiírás részletei hétfőtől megtalálhatóak lesznek a kormany.hu portálon.

A igényeket május 12-e és június 11-e között lehet benyújtani, az elbírálásra hatvan nap áll rendelkezésre, de az eddigi tapasztalatok szerint 40-45 nap alatt várható az eredmény kihirdetése.

A források keretéről, illetve a maximálisan igényelhető pályázati pénzekkel kapcsolatban elárulta:

  • Önkormányzati járdaépítésre és felújításra 1 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, az ötezer fő alatti települések pályázhatnak, egy pályázó 5 millió forintos támogatást igényelhet.
  • Orvosi eszközbeszerzésre 500 millió forint áll rendelkezésre, rendelők esetében egy pályázatra összesen 2 millió forint támogatás igényelhető.
  • Kommunális eszközökre, például közterületek karbantartására használt eszközök vásárlására, munkagépek beszerzésére 3 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, az igényelhető támogatás felső határa 15 millió forint.
  • Tanya és falugondnoki buszok beszerzésére szintén 3 milliárd forint áll rendelkezésre összesen, az igényelt támogatás felső határa 15 millió forint.

A Magyar falu program 2019-es indulása óta több mint tizenkétezer nyertes pályázatot támogatott a Miniszterelnökség több mint 130 milliárd forint értékben. A sajtótájékoztató keretében adták át hét település, Peresznye, Perenye, Vát, Csénye, Sajtoskál, Bő és Kemenesmihályfa falugondnoki buszát.

(Borítókép: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink