Jó hírt kapott a múlt héten az ANY Biztonsági Nyomda Angolából, a helyi országgyűlés szakbizottsága egyhangúlag támogatta az új biometrikus útlevelek bevezetéséről szóló törvényjavaslatot. A közép-afrikai ország parlamentje július 21-én tartja a végső szavazást az új típusú útlevelek engedélyezéséről. Mint arról a Novo Journal hírportál beszámolt,
az okmányok beszállítója az ANY Nyomda, az erről szóló egyszerűsített beszerzési eljárás megindítását pedig már tavaly decemberben jóvá hagyta a 30 milliós állam köztársasági elnöke.
A VG szemléje kiemelte, a szerződés a biometrikus útlevélokmányok fejlesztésére és legyártására szól, a keretösszeg 130 millió euró (jelen árfolyamon 46,1 milliárd forint). Az angolai lap beszámolója szerint az új útlevélnek három biztonsági szintje lesz, a régi okmányok cseréjétől többek közt az útlevél-hamisítások visszaszorítását várja az afrikai ország.
A lap hivatkozik a 176/20-as elnöki rendelet azon részére is, amely szerint az angolai állam a magyar Eximbankkal finanszírozási megállapodást (vevőhitel) kötött a teljes szerződéses keretösszeg 85 százalékára, 110,5 millió euróra. Az Eximbank és a nyomdavállalat kapcsolata nem új keletű, a pénzintézet a Kárenyhítő Programcsomagjának keretein belül az ANY Nyomda részére (négy részletben) 5 milliárd forintos kedvezményes kamatozású kölcsönt nyújtott, írta az Átlátszó az Európai Bizottság adatközlése alapján.
Az ANY Biztonsági Nyomda számos külpiacon van jelen a termékeivel, Afrika, Ázsia és az amerikai kontinens összesen 50 országába exportálnak, a külpiaci stratégia alapjait 2004-ben fektették le. Mint arról Zsámboki Gábor vezérigazgató a Világgazdaságnak adott korábbi interjúban kifejtette,
kiváló kapcsolataink vannak a magyarországi külképviseletekkel, nagykövetekkel és a külgazdasági attasékkal.
Adott esetben a segítségüket is igénybe vesszük, a diplomácia eszközeivel is próbálunk érvényesülni. Úgy gondolom, ezzel az eszközrendszerrel jól sáfárkodtunk, és ismertségünknek köszönhetően könnyebben találnak ránk a vevők.
Az afrikai piaci lehetőségekről elmondta, az ottani gazdaság jelentős fejlődésen mentek át az elmúlt tíz évben, ráadásul népességi boom is várható. A versenyhelyzet rettentően erős, ezt mindenki tudja, és megpróbál arányos szeletet kihasítani az afrikai piacból.
Az ANY Nyomda export árbevétele 2021 első negyedében 4,3 milliárd forint volt, a külföldi értékesítés részaránya a teljes forgalmon belül ezzel 45 százalék lett.
Sikerült erősíteniük a főbb külföldi piacaikon, a projektjeik száma a duplájára emelkedett. A társaság éves beszámolója szerint tavalyi bevételük Afrikából 1,5 milliárd forint volt, egy évvel korábban pedig 1,1 milliárd. Az ANY részvények árfolyama idén 7,3 százalékkal emelkedett, a múlt héten pedig részvényenként 86 forint osztalékot is fizetett a társaság.
(Borítókép: 2018.04.11. ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. (Móricz-Sabján Simon)