Európa gazdasága nem jött vissza a nyári szünetről, de nem is jöhetett, mert nem nyári, hanem betegszabadságra ment. Még ha a kettőt nem is kapcsolja össze, de egyre több nyugati politikus kezdi kimondani, hogy az Oroszország ellen kivetett uniós szankciók nem működnek. Mi ezt mindig is láttuk, hiszen a ritka kivételtől eltekintve a történelemben sosem működtek, a Bild szerint a német kancellárt mégis meglepte, hogy az orosz elnök nem panaszkodik a szankciók miatt. Igaz, panaszkodott helyette a német külügyminiszter, bevallva, hogy az uniós gazdasági szankcióknak káros gazdasági hatást kellene kifejteniük az orosz félre, de ezt mégsem teszik. Sőt csalódottan jegyezte meg, hogy eközben éppen a szankciókat kivető Németország gazdasága csúszik recesszióba – írja Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Magyar Nemzet keddi lapszámában.
Nagy Márton (Fotó: Kallus György)
A tárcavezető véleménycikkében azt írja, hogy az osztrák külügyminiszter ugyanekkor rámutatott, hogy a nyugati vállalatokat nem érdeklik a szankciók, kilencven százalékuk Oroszországban maradt. A Landesbank vezető közgazdásza pedig egyértelműen kifejti, hogy szankciós háborúval nem lehet győzelmet aratni Oroszország felett, a szankciók jobban ártanak a világ többi részének, ahogy az is meglepetést okozott, hogy az IMF és a Világbank egyaránt javította az orosz növekedési előrejelzését. De ne feledjük azt sem, hogy Oroszország technológiai értelemben sem tört meg, elkezdte a hazai ipar fejlesztésével helyettesíteni az importot, önellátóbbá vált, kihasználva azt, hogy a nyugati cégek gyengülő helyzetbe kerültek az országban.
A háború első időszakában az derült ki, hogy a gazdasági szankciók politikai eredményeket nem képesek elérni, a háború folytatódott. De mára bizonyossá vált, hogy a globális BRICS-csoport mint ellenpólus felépülését viszont segítették, sőt az is, hogy a szankciók gazdaságilag is kontraproduktívak, hiszen gazdasági-politikai közvetítők vagy „mosodák” sokaságát építik be a világgazdaság láncolataiba, a szürkegazdaság árnyékába tolva az értékláncokat. A hibrid háborúnak egyfajta globális korrupció az ára, ezen keresztül finanszírozzák akaratuk ellenére az európai családok a háborús gazdaságot, és ez a szankciós inflációban is megjelenik.
A szankciók tehát nagyon is működnek, csak nem úgy, ahogyan azt Brüsszelben gondolták: megadják azt a lendületet a keleti gazdaságoknak, amivel maguktól talán nem rendelkeztek. Az amerikai csipszankciók éppen azt érték el, hogy Kínának ne maradjon más választása, mint önállóan kifejleszteni eddigi legjobb, hét nanométeres technológiával készült 5G-s mikrocsipjét a legújabb Huawei telefonhoz.
Az idei müncheni autószalon egyik szenzációja a Tesla új modellje (Photo by Tobias SCHWARZ / AFP)
A müncheni autószalon az idei évben pedig arról szólt, hogy Kína bemutathatta elsöprő autóipari fölényét is. A kínai gyártók eladásai Európában az idei első hét hónap alatt 55 százalékot nőttek, a nulláról az összes értékesítés immár 13 százalékát elérve, miután Kína két év alatt lekörözte autóexportban Amerikát, Dél-Koreát, és beérte Németországot. A nemzetközi sajtó mára felveti, hogy valójában nem Kína, hanem a Nyugat leste el évszázadokon át a másik tudását – papír, selyem, porcelán, puskapor, iránytű –, és a szankcióinknak köszönhetően gyorsan vissza is térünk ide, a listára hamarosan felvehetjük az elektromos autó technológiáit is.
Úgy tűnik, hogy a szankciós háborúval az unió begyújtotta maga alatt azt a strukturális bombát, amin tudta nélkül régóta ült. E folyamat hatásai legjobban ma Európa „beteg embere”, Németország példáján látszanak. Németország már a háború előestéjén is megoldatlan strukturális problémákkal küzdött, de ezt a háború előtti globalizációs modell még el tudta rejteni. – vélekedik Nagy Márton.
A cikk teljes terjedelemben a Magyar Nemzet oldalán olvasható
Címlapkép: Christof Stache / AFP
