– A 70. születésnapján nem akart életműkoncertet, mert annak olyan „temetői hangulata” van. Most, a Beatrice 40. születésnapján mégis tartanak jubileumi bulit. Miért?
– A környezetem, a menedzserem – aki az idősebbik fiam – meg a zenekarom beszélt rá, hogy tartsunk egy ilyen koncertet. Én fenntartásokkal kezelem az ilyen összegzéseket. Szerencsére olyan sok dalunk van, hogy ha csak a töredékét játsszuk el, már az is két és fél óra. Beleegyeztem, hogy ez életműkoncert, de az igazi az, ha az ember nem értékeli a saját pályáját. Az nem életmű, ha most, a XXI. század első felében szeretik a Nyolc óra munka, nyolc óra pihenést. Nézzük meg, ötven év múlva szeretik-e még az emberek.
– Amikor összeállította a koncert anyagát, válogatni kellett az életművéből.
– Négy korszakra bontottam a buli anyagát, ennyire lehet felosztani a Beatrice működését. A legfontosabb az úgynevezett magunkra ébredés időszaka, 1978, amikor szemben találtuk magunkat a világgal. Miközben mi nem voltunk ellene. Csak kiállt az ember, s azt mondta a világnak: „hú!”, mire az megijedt, pedig mi azt hittük, érti a viccet. Én nagyon sok mindent akkor tanultam meg. Addig nem tudtam, hogy így működik a világ. A rock and roll szabadsága csak addig terjed ki, ameddig a világ engedi. Ha a Beatricét veszem, akkor velünk még mindig intoleráns, minket nem játszanak a rádiók. Hihetetlen, hogy az Arénát meg tudjuk tölteni. Ha a Beatrice mégis szóba kerül valahol, akkor nem a Jól érzem magam (mint Krisztus a kereszten) című nótánkat játsszák le, hanem a Nyolc óra munka, nyolc óra pihenést, az Azok a boldog szép napokat, tehát felszínesen mutogatnak minket a médiában. A második legfontosabb az életemben, hogy megcsináltuk az ős-Bikinit Németh Alajossal, abból is lesz egy egyórás blokk. Azokat a dalokat sem játsszák a rádiók. Nem értem, miért. Pedig van egy szakmai válogatás, ahol újságírók, zenészek összeírják, melyek a legjobb lemezek, és az ős-Bikinitől kettő is bent van az első tízben. A harmadik korszak, amikor a legsikeresebb volt a zenekar. Zeneileg ugyan nem volt túl jó állapotban, nekem legalábbis nem nagyon tetszett, de iszonyú sikerünk volt. Bárhová mentünk az országban, még a legkisebb faluban is ezer ember jött el a rendszerváltozás környékén. Akkor jöttünk divatba, s akkor indult be az életünk. A koncert utolsó részében a legsikeresebb dalainkat játsszuk. Egy igazán jó hangulatú házibulit szeretnénk, ahol aztán megy a Boldog szép napok, de még a Gyere, kislány, gyere is.
– A kilencvenes években elkezdett aktívan politizálni. Miért kezdett bele, s azután miért hagyott fel vele?
– 1989-ben, amikor kiderült, hogy lesz nyolc-tíz párt, örültem neki, mert nagyon naiv voltam, azt hittem, mindenki kiválasztja, amit ő szeretne. Hogy mi, nem kommunisták vállt vállnak vetve építjük a szép Magyarországot. Úgy gondoltam, ebben kötelességem részt venni. De nagyon hamar kiderült, hogy ez nem így működik; gyorsan megtanultam – és ez vezetett ki a politikából –, hogy a pártok nem alulról építkeznek, hanem fölülről jön az „Úr”, s azt mondja: itt van ennyi pénz, és ti lesztek a nem tudom, milyen párt. A politikusok nyolcvan százaléka biztosan jót akar ennek az országnak meg a választóinak, csak az a 20 százalék ne lenne.
– Azért nem ábrándult ki annyira, hogy ne menne választani?
– Választani biztosan elmegyek, ez elemi kötelességem. Kíváncsi vagyok, mi történik majd. Remélem, nem lesz káosz, mert azt nagyon nem szeretném. Ha látnánk egy pártot, amely 51, meg egy másikat, amelyik 49 százalékos, akkor lenne valódi verseny. De most azt látom, hogy sok apró ember kiabál, az egyiknek így lendül a keze, a másiknak úgy. Ezek hogy fognak megegyezni, ha győznek? Ettől félek. Legyen egy republikánus párt, meg egy demokrata. Aztán izgulhatunk melyik győz. Na de hogy egy rakás törpe elkezd kiabálni? S néha olyanokat mondanak egy százalékon lévő emberek, hogy az engem sért. Nem látok komoly baloldali ellenzéket, az a baj. Azért baj, mert akkor van egy fék. Hát van? Nincs. Én valakire szavazok, nem arra, hogy csak ő ne legyen. Az nem szavazás.
– A nyolcvanas évek közepén, ha az ember középiskolásként lázadni akart, akkor például elment egy Ricse-koncertre, s babos kendőben ordította: „Ricse, Ricse, Beatrice, hórukk”. A mostani fiatalok között is vannak rajongóik. Mi a titok?
– A dalszövegek, amelyeket írtam, szólnak valamiről. Azok valamilyen irányba terelik az embert. Ha mást nem is tesznek, felnyitják a szemét, hogy nézzen szét ebben a világban. A mainstream médiában sok az „egynyári” zenekar: egész nyáron mindenki énekli azt az egy slágerüket, azután eltűnnek. Szerencsére mi nem tűntünk el. Tavaly nyáron hatvan fellépésünk volt, az idei kánikulai szezonban is lesz annyi. A Beatrice egyedülálló hangvételű, nem lehet összehasonlítani más rockzenekarokkal, akkor sem, ha azok népszerűbbek. Mikor egy banda a közönségnek ír dalokat, az ideig-óráig jó. Én olyanokat szeretek írni, amelyek nekem tetszenek. Vagy megértik, vagy nem. Lásd az Utálom az egész XXI. századot, amely 1988–89 körül született, és úgy játszottuk körülbelül három-négy évig, hogy a kutya sem ugatta meg. Aztán hál’ istennek fölkapták, és ez már beletartozik a fősodorba. De ugyanígy volt a Boldog szép napokkal: azt hittem, fölfedezik, ez egy olyan antisláger, egy olyan anti-szerelmesdal, amelyet érdemes meghallgatni, amelyet érteni kell. Aztán eltelt három év, mire óriási siker lett. Mi mindig valami különlegeset játszottunk, soha nem nyugodtunk bele abba, hogy mint a Nagyvárosi farkas, egész életünkben csak üvöltsünk. Mindig szeretek kinőni abból, amiben éppen vagyunk. Úgy néz ki, megint sikerült egy olyan zenekart összehozni, ahol lehetőségem van arra, hogy kiéljem az összes hülye vágyamat.
– Néhány esztendővel ezelőtt feltűnt a kereskedelmi televíziókban, sokak nem kis döbbenetére. Zsűrizett és mentorkodott, előtte pedig részt vett a Sztárok a jégen című show-ban. Gyönyörű két perc volt, amikor vak emberként siklott és táncolt.
– Az Egy asszony illata! Hát az életem egyik fő műve volt, nagyon élveztem. Érdekes, ahogy odakerültem. Eldöntöttem: ha valamit szeretnék elérni az életben, akkor be kell mennem a bulvárba. Sokan azt mondták, egy rocker nem korcsolyázik. Dehogynem. Egy rocker még azt is tud. Azt, amit ez a sok celeb csinál, mi is meg tudjuk tenni, sokkal jobban. Abban a show-ban egyébként Bánhidi Ákos volt a mesterem, az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázók edzője.
– Lassan családi vállalkozás lett a zenekar. Idősebb fia, Botond a menedzser, Hunor dobol. Szereti maga mellett tudni a gyermekeit?
– Így adódott. Ők a zenekar mellett nőttek fel. Számukra az is a családjuk volt. Eleinte roadok voltak. Mindent megtanultak. Amikor Botond megszerezte a jogosítványát, akkor ő lett a sofőr. Sok mindenben részt vett. Egy idő után aztán ő lett a roadok főnöke. Megbíztam benne, a szállást ő intézte, később az én dolgaimat is. Ma már nélkülük nem tudnám elképzelni az életemet. Hunor hatéves kora óta dobol a zenekarban. Élete első fellépése a sárospataki várban volt, amikor már tudtuk, hogy jól dobol, és viccből felhívtam a színpadra. Amikor elváltak az útjaink a régi dobosunkkal, a zenekar szavazta meg, hogy Hunor legyen végleges tag. A digitális médián is ő uralkodik. Időnkén jönnek ilyesmivel, hogy kell harminc rugó a Facebookon valami hirdetésre, de nem terhelnek a részletekkel. Vakon megbízom bennük.
– Harminc éve kevesen gondolták volna Nagy Feróról, hogy a kedvenc társasága egy egyéves kisfiú lesz.
– Elájulok, hát itt olvadok el. Teljesen bele vagyok szerelmesedve. Viberen szoktunk beszélgetni, az anyja most küldött át róla egy kis videót, eddig tízszer néztem meg. Amikor azt mondja nekem, hogy papa, akkor azt csinál velem, amit akar. Szerencsére minden héten egy napig együtt vagyunk. Már tanulunk, már meg tudtuk fújni a szájharmonikát. De nem akarom, hogy az unokám zenész legyen. Illetve majd ő eldönti, mit akar. Az én dolgom, hogy amit csak lehet, megmutassak neki a világból.
Névjegy:
- 1946. január 14-én született Letenyén
- A Kandó Kálmán Műszaki Főiskolára járt, azonban nem diplomázott le
- 1963-tól zenél, legnagyobb sikereit a Beatricével és az ős-Bikinivel érte el
- Rockmusicalt írt a Hamletből, szerepelt színházban, filmekben, szinkronizált
- Garázs című rádióműsoráért 1989-ben Állami Ifjúsági Díjban részesült
- 2016-ban vehette át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
