Jelentősen több nő halt meg az extrém meleg miatt a vizsgált országokban, mint férfi, és szintén nem meglepő, hogy az idősek különösen kiszolgáltatottak.
Több lett volna az áldozat, ha nem alkalmazkodunk
A jelentés azonban azt is megállapította, hogy az olyan intézkedések, mint az egészségügyi ellátás javítása, a korai előrejelző rendszerek, a jobb kommunikáció és a munkahelyi egészségügy terén elért fejlődés mind csökkentették a hőség okozta halálozási arányt. Ezek nélkül a halálesetek száma 80 százalékkal magasabb lett volna, különösen sok időset sikerült megmenteni.
Kiderült az is, hogy maga az emberi szervezet is alkalmazkodik a változó körülményekhez. A kutatók megállapították, hogy a legalacsonyabb halálozási kockázattal járó hőmérséklet fokozatosan emelkedett a 2000-2004 közötti időszakban mért 15 Celsius-fokról 17,7 Celsius-fokra a 2015-2019 közötti időszakban.
Ez azt jelzi, hogy kevésbé vagyunk érzékenyek a hőségre, mint a század elején, ami valószínűleg az általános társadalmi-gazdasági fejlődésnek, az egyéni viselkedés javulásának és az olyan közegészségügyi intézkedéseknek köszönhető, mint a 2003-as rekordnyár után bevezetett hőségmegelőzési tervek – mondta ezzel kapcsolatban Elisa Gallo a tanulmányt vezető kutató.
Terjed a nyugat-nílusi láz vírusa
Az extrém időjárással terjednek a korábban ismeretlen betegségek, például a nyugat-nílusi láz vírusa is a kontinensen, az idén a legtöbb esetet Spanyolországból és Görögországból jelentették, és már nyolc ember halálát okozta.
A vírust szúnyogok terjesztik, a fertőzés fejfájást, rossz közérzetet, lázat, hányást és fáradtságérzetet okoz.
A fertőzöttek mintegy 80 százaléka nem tapasztal tüneteket, alig egy százalékuknál azonban az idegrendszert is megtámadja a betegség, számolt be a Politico.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint az idén július végéig öten haltak meg Görögországban, ketten Olaszországban és egy ember Spanyolországban. Helyi sajtójelentések szerint azonban a spanyol áldozatok száma ennek a duplája, és a sevillai hatóságok a lakosság nyomására új preventív intézkedéseket is kénytelenek voltak bejelenteni.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: AFP