– Magyarországon – szervátültetés szempontjából – mindenki donor, aki nem rendelkezik ennek ellenkezőjéről. Ez nemzetközi viszonylatban is szokatlanul praktikus jogi szabályozás.
– Viszont, ha a család tiltakozik, akkor természetesen nem erőltetjük a donációt, bár a jogi környezet valóban lehetővé tenné. Helyette a megfelelő tájékoztatásra helyeznénk inkább hangsúlyt – ezen a téren az OVSZ Szervkoordinációs Iroda és a Szervátültetettek Szövetsége is fantasztikus munkát végez. Épp nemrég az ő szervezésükben vettünk részt egy futóversenyen, ahol mi, orvosok szervátültetettekkel futottunk váltóban, hogy megmutassuk, ezek az emberek milyen csodálatos ajándékot kaptak a donoroktól: a teljes élet lehetőségét. Reméljük, ez is eszükbe jut a hozzátartozóknak abban a rendkívül összetett helyzetben, amikor döntést kell hozniuk. Az agyhalott donor – akiről határozniuk kell – gyakorlatilag ugyanúgy néz ki, mint bármelyik másik beteg az intenzív osztályon. Altatják, lélegeztetik, a monitor fölötte életjelenségeket mutat, tehát tényleg nagyon nehéz elfogadni, hogy…
– …nem történhet még csoda.
– Így van. Ugyanakkor az agyhalál megállapításában – ki merem jelenteni – nincs hibalehetőség. Ez egy visszafordíthatatlan állapot: az illető halott, de minden szerve ép és működőképes.
Fotó: Getty Images
– Miközben létezik már a „nem dobogó szívű” donor fogalma is.
– A halál ugyanis bekövetkezhet úgy is, hogy az illető nem agyhalott, viszont megállt a szíve. Szívmegállás után pedig 10-15 percen belül a szervek, illetve a szív is eltávolítható és újraindítható szervátültetés céljából. Ezt már több európai országban alkalmazzák. Ahhoz, hogy nálunk is bevezetésre kerüljön, először szakmai, majd társadalmi konszenzus szükséges, hiszen törvényi változtatásra is szükség lenne – ezen is dolgozunk.
– Mennyiben növelné a szervátültetések számát, ha bevezetnék itthon?
– Ahol már alkalmazzák – Nagy-Britanniában, a Benelux államokban, Ausztriában – tíz százalékkal emelkedett a szívátültetések száma. Ez azért nagyon-nagyon fontos, mert a szervátültetések egyetlen limitáló tényezője a beültethető szervek mennyisége. Mi kórházi kapacitáshiány miatt soha nem mondtunk még le szervátültetést, erre büszkék is vagyunk. Az egyik nyáron háromszor csináltunk meg 24 óra alatt két szívátültetést. De olyan is volt, hogy négy nap alatt ötöt tudtunk lebonyolítani.
– A szív az egyetlen szerv, amelyért mindig abból az intézményből érkezik a kivételt végző orvosi csapat, ahol majd a beültetésre is sor kerül?
– Igen, az idő rövidsége és sebésztechnikai okok miatt is nagyon fontos a kivételt és a beültetést végző két csapat összehangolása, amit egy centrum tud a legjobban koordinálni.
Dr. Hartyánszky István
– Hogyan szállítják a szívet a beültetés helyszínére?
– Hagyományos módon egy hűtődobozban, speciális csomagolásban, jégágyon.
Biztonságosan négy óra telhet el aközött, hogy a donornál megállítjuk, majd az új testben beindítjuk a szívet.
Viszont a négy óra 900 kilométer sugarú körre limitálja azt a távolságot, amíg eltávolodhatunk Budapesttől, emiatt például a Benelux államokat már nem érjük el. Létezik olyan speciális szervszervszállító eszköz is, amelyben úgy tudjuk szállítani, hogy nem állítjuk meg a szívet. Ilyenkor csövekkel kanüláljuk a főverőeret, és a donorból lebocsátott vérrel a szív szállítás közben végig dobog. A látvány sci-fibe illő, ám ezzel a technológiával akár 12 órára is kitolható a szállítási idő, és különböző vizsgálatokat is tudunk végezni a szerven. Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, és reményeink szerint nemsokára érkezhetnek ilyen eszközök az országba.
– A szív szállítása gyakran felér egy kalandtúrával.
– Előfordult, hogy Németországban a frankfurti vámos el akarta vámolni a szervet, amit épp hoztunk haza. Ekkor hirtelen rendkívüli módon megjavult a német nyelvtudásom, és határozottan adtam tudtára, hogy nagyon nem mindegy, mennyi ideig vitatkozunk itt. Máskor éjszaka szálltunk le a repülőről egy kis német reptéren, ahol egy nyári ruhás karcsú hölgy lépett elénk, és egy hajó méretű BMW-hez kísért. 210-ig néztem a kilométerórát, onnantól nem mertem, mert a hölgy miközben fél kézzel vezetett, adogatta nekünk hátra az aláírandó papírokat is abban a 15 percben, amíg a 80 kilométerre lévő kórházba értünk. Amikor pedig egyszer katonai helikopterrel repültünk a szívért, visszafele életem legfinomabb reggelijét köszönhettem a katonáknak, amit az állomáshelyükről hoztak nekünk. Napközis tea és tíz centi vastagra vágott, kenőmájassal megkent kenyér volt a menü, de nagyon jól esett.
– Míg korábban úgy vélte, egy aktív orvos számára nem a Facebook a kommunikáció megfelelő színtere, nyáron mégis megjelent a közösségi oldalon. Miért?
– A pandémia olyan drasztikusan csökkentette a hagyományos orvos-beteg találkozások számát, hogy azóta a paciensek minden lehetséges forrásból megpróbálnak információhoz jutni. Ennek következtében az ambulancián a beszélgetéseink nagyrészt arról szólnak, hogy azokat a tévhiteket próbáljuk eloszlatni, amelyeket a betegek innen-onnan hallottak, olvastak. Emiatt adódott az ötlet, hogy ki kéne használni a közösségi oldal előnyeit, és indítani egy platformot, ahol szakmai alapokon, de a lehető legközérthetőbben tudunk informálni.
– A kiemelkedően betegbarát kommunikáció a szívsebészekre amúgy is jellemző?
– Szerintem igen, mert ha belegondolunk, a fél életünk arról szól, hogy olyan dolgokra próbáljuk az embereket rábeszélni, amelyeket egy horrorfilmben sem néznének meg. Ráadásul a betegek jelentős részénél úgy derül ki egy súlyos szívbetegség, hogy nincs tünetük – így még nehezebb elfogadni a beavatkozás szükségességét. Ha viszont feltehetik az összes kérdésüket, sokkal nyugodtabban várják az operációt. Megfigyeltük, hogy nagyon súlyos állapotú, bonyolult műtétetekből is gyorsan gyógyulnak fel azok, akik tiszta fejjel, felkészülten várják a beavatkozást, és támogató család áll mögöttük. Azok a betegek pedig, akiknél egy egyszerűbb műtétet tervezünk, de szoronganak, nincs lelki segítségük, nehezebb a gyógyulás, több a szövődmény. Erre nincsenek kutatási adataink, de az érzet egyértelmű: a motiváció elengedhetetlen a gyógyuláshoz.
A teljes interjú a Figyelő hetilap 43. számában jelent meg.
(Borítókép: Magyar Transzplantációs Társaság)
