Minden napra egy támadás Brüsszelből

Hírek
A brüsszeli porta janicsárjai, érezvén hátralévő idejük rövidségét – hiszen kerek egy esztendő múlva, az európai parlamenti választáson elküldjük őket haza, például Maria Noichlt vissza Németországba, táplálkozási és formatervezési tanárnak – rákapcsoltak hazánk földbedöngölésére. A LIBE után most a FEMM, az Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi bizottsága adta ki Noichl asszony, vagy kisasszony – ahogy tetszik – jelentését.

Ez a tanárnő rutinos jelentéstevő, tavaly a tagországok földviszonyait kutatva megállapította: a gazdálkodási földterületek koncentrációja viszonylag kevés tulajdonos között kockázatot jelent a vidékfejlesztés, a munkahelyek és a környezet szempontjából. Negatív kritikája, naná, hogy érinti Magyarországot. Kis ország, kis lélekszámmal, biztosan szét kéne osztani a „3 millió éhező” között az anyaföldet nadrágszíj-parcellánként.

A táplálkozási és formatervezési oktató minap harcos feminista jelentésében bírálta a magyar kormányt. Azt írta: sajnálatos a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos szakpolitika leszűkítése családpolitikára. Vajon mely nemekre gondolt? Maradt az ásatag férfi-nő felfogás börtönében, avagy a haladó genderizmus szabad szellemétől űzve piszkálgatja az Alaptörvényt, amihez annyi köze sincs, mint nekem a műköröm-építéshez.

Meg az is baja neki, hogy nagyon alacsony a nők aránya a politikai döntéshozói pozíciókban, hogy a magyar parlamenti képviselőknek csupán 10 százaléka volt eddig nő.

Kétharmaddal feltétlenül módosítani illenék a választójogi törvényt, s előírni a kötelező számot a választópolgároknak, hány voksot adjanak a hölgyekre, függetlenül attól, indul-e kellő számú női jelölt. A lépcsőházi gondolkodás – amelynek fő jellemzői a sötétség és a korlátoltság – miatt nem értheti a tanerő: ha egyszer nem indul a választáson több hölgy, akkor nem is lehet többre szavazni.

Az is tetszetős lózung, miszerint a női egyenjogúság az európai alapértékek kulcsfontosságú részét képezi. Ez kitetszik abból, miközben fütyülnek arra, hogy terroristák pusztítják az uniós polgárokat, pátyolgatják a muszlimokat, akik nagy ívben tesznek a női egyenjogúságra, sőt a bölcs européerek saria bíróságokat hagynak működni az EU területén.

Persze a migránskártya sem maradt a talon alján. A jelentés megállapítja: sérül a migráns nők orvosi ellátáshoz való joga. Erre Járóka Lívia, a Fidesz-KDNP EP képviselője frappánsan felelt: a bevándorlóknak pusztán a státuszuk alapján semmilyen egészségügyi szolgáltatásra nincs jogosultságuk, csupán sürgősségi beavatkozásokra. Miként európai egészségbiztosítási kártya híján bármelyikünknek, bármely másik tagországban.

A másik jolly joker szintén asztalra került, a cigánykártya. Ki más lenne illetékesebb e tárgyban, mint éppen Járóka Lívia.

Több roma szervezet szakértőjével is egyeztettem, és ez alapján kijelenthetem, hogy a dokumentum azon állítása is megalapozatlan, hogy a cigány nőknek az orvosi ellátáshoz való joga csorbulna – mondotta a képviselő asszony.

Meglehet, az általa említett szervezetek nem píszi civilek, mert a píszi civileknek, köztük a gyengébbik nem sorsával törődőknek, a Noichl-jelentés szerint, szűkül a mozgásterük, mivel a kormány ellenőrzése alá akarja vonni azokat.

Nos, a brüsszeli janicsároknak érvelni annyira hatásos, mint demokráciát emlegetni mindazoknak, akik egyfelől sós, másfelől paprikás füllel üvöltik tüncijeiken református tiszteletesek arcába, hogy Mocskos hazaárulók! Gyilkosok!

Borítófotó: maria-noichl.eu

Ezek is érdekelhetnek

További híreink