Az Európai Bizottság feladata, hogy a Tanács és a Parlament felkérésére jogszabályokat alkosson, megszövegezze, előterjessze, majd ellenőrizze azok betartását – amely tagállami kötelesség.
Jean-Claude Juncker bizottsági elnök ellenben felfújta magát, mint a szólásmondás békája. Mi másként lehet magyarázni, hogy évértékelőjének a State of the European Union (az EU állapota) nevet választotta, ami nem kizárólag kísértetiesen, de evilágian is hasonlít az Egyesült Államok éves elnöki beszámolójának elnevezésére: State of the Union. (Ez szójáték, mert ha a states szerepelne a névben, akkor az unió államait, s nem állapotát jelentené.)
A béka effektus keserű hozománya a kvótaper. A kötelező kvótát nem az Európai Tanács – amelyet a tagállamok állam- és kormányfői alkotnak – fogadta el 2015-ben, hanem az Európai Unió Tanácsa, másként a Miniszterek Tanácsa. Az uniós belügyminiszterek Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia ellenszavazata és Finnország tartózkodása mellett, minősített többséggel. Az Európai Tanácsnak egyhangúan kell szavaznia, például közös kül- és biztonságpolitikai kérdésekben. A trükk az volt, hogy a bizottság nem a legmagasabb döntéshozatali szerv elé vitte kvótatervét, hanem az Unió Tanácsa elé, ahol elég a minősített többség. No lám, a Bizottság suttyomban nagyobbra igyekszik fújni magát, mint az Európai Tanács.
Nem megbántva a katalánokat, de állam lettek az államban, mint a jó Csák Máté, Borsa Kopasz, Aba Amadé és a többiek kiskirályságai. Juncker is afféle alkirályként ragad ki mind nagyobb részt a brüsszeli portából, hadserege, a 23 ezer (!) fős bürokrácia élén. Amit szabad Junckernek, nem szabad Carles Puigdemontnak, a katalán kormányfőnek.
Érdekes, a portát nem aggasztotta Szlovákia önállósodása, ami egybe esett az Európai Unió 1993-as, maastrichti szerződésben foglalt megalakulásával, amelynek a megszűnt NDK már tagja volt, s tervbe vették az egykor szovjetek megszállta országok bevételét. Akkor Vladimír Mečiar, szlovák miniszterelnök úgy érvelt: ha a németeknek joguk van az önrendelkezésre, milyen alapon vonnák ezt meg a szlovákoktól? Mivel a tót atyafiak jó része nem támogatta az elszakadást, nem tartottak népszavazást, amit a polgárok hetven százaléka évtizedekkel később is helytelenített.
Ez nyilván azért nem zavarta a brüsszeli portát, mert csupán tizenegy évvel később került sor a szlovák csatlakozásra. Tizenegy év! Ej, ráérünk arra még – legyinthettek az unionisták. Ahogyan tették a bevándorlók esetében. Most csak ennyi jött, jövőre kicsit több, egy évtized múltán… Ugyan kérem, hol leszünk mi már akkor!
Ha a szlovákok nem is mertek nekimenni egy népszavazásnak, a katalánok annál inkább. Jutalmuk betört orrok, fejek, gumilövedékek okozta sérülések, hatósági előállítások. Brüsszelt annyira nem zavarta a 2006-os budapesti rendőrattak, ahogyan a múlt heti katalóniai sem. Sőt! Juncker alvezére, az Orbán Viktort leantiszemitázó, Frans Timmermans egyenesen üdvözölte a spanyol brutalitást, mondván: a spanyol kormány csak a referendum által veszélyeztetett alkotmányos rendet akarta fenntartani, ezért nem voltak aránytalanul kemények az intézkedései.
Rövidlátás, kettős mérce, bürokratikus vízfej, hatalommal való visszaélés, a népakarat semmibe vétele, a nemzetállamok szétverése az Európai Egyesült Államok rovására, benyalás Sorosnak. Ilyen Juncker EU-ja.
