Japánban a deflációval küzdenek

Hírek Figyelo.hu

A japán fogyasztói árak éves szinten 0,4 százalékkal csökkentek augusztusban, az egy hónappal korábbi 0,3 százalékos mérséklődés után – közölte a japán belügyi és kommunikációs minisztérium.

Ezzel már a tizenegyedik hónapja regisztrálnak csökkenést, részben azért, mert a járvány visszavetette a fogyasztást.

Ugyanakkor az alapvető fogyasztói árak augusztusban tizenhárom hónap után végre nem csökkentek, hanem változatlanok voltak az előző év azonos időszakához képest – emelte ki a VG. Ez a mutató viszont nem tartalmazza a friss élelmiszerek árait, amelyek 1,1 százalékkal, az elmúlt négy hónapban a legnagyobb mértékben estek vissza, de magában foglalja a jelentősen emelkedő energiaköltségeket, valamint a tavalyihoz képest 46,6 százalékkal megugró szállásköltségeket, mely utóbbit a kormányzati turisztikai kampány pörgetett fel ennyire. Ellentétes hatással volt viszont, hogy a mobiltelefon-tarifák rekordmértékben 44,8 százalékkal zuhantak egy év alatt, amelyek a statisztikai módszertan változása miatt nemrégiben nagyobb súlyt kaptak az indexben. Ezzel kapcsolatban Haruhiko Kuroda jegybankelnök rögtön ki is emelte, hogy

e nélkül pozitív tartományba került volna az alapvető fogyasztói árak indexe.

Így viszont az is nagy szó, hogy – a piaci várakozásoknak megfelelően – e mutató nulla százalékra emelkedett, megerősítve a jegybank gazdaságélénkítő erőfeszítéseit, amelyek

az inflációt az elérhetetlennek látszó 2 százalékos cél felé tolnák.

Némileg reménytelenül, mert a lakosság rohamos elöregedése miatt folyamatosan csökken a belföldi kereslet mind az áruk, mind a szolgáltatások iránt, a fogyasztás gyengesége pedig akadályozza, hogy a vállalatok áthárítsák a magasabb költségeket a háztartásokra. Ezt a véleményt osztja Jaszunari Ueno, a Mizuho Securities vezető közgazdásza is, aki szintén úgy látja, hogy a két százalékos jegybanki inflációs cél hosszú távon is elérhetetlen. Elég, ha az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó indexre tekintünk, amely hasonló az Egyesült Államokban használt magárindexhez: ez augusztusban 0,5 százalékkal csökkent éves alapon, és ezzel az ötödik hónapja folyamatos a defláció.

Mindebből az következik, hogy

a jegybank a jövőben is ragaszkodni fog a hatalmas monetáris élénkítéshez, annak ellenére, hogy egyre komolyabbak az aggodalmak, hogy a tartósan alacsony kamatok mellékhatásaként jelentősen csökken a bankok nyeresége.

Átmenetileg lehet némi inflációt növelő hatása, hogy az utóbbi hetekben sokat javult a járványhelyzet, így az ország nagy részén szeptember végén megszüntethetik a delta-variáns terjedése miatt korábban elrendelt szükségállapotot.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink