Az ún. Prebish-Singer hipotézis szerint hosszú távon a nyersanyagok (többek között a mezőgazdasági termékek és az ásványkincsek) feldolgozott termékekhez (műszaki cikkek és berendezések, járművek, számítástechnikai eszközök) viszonyított ára csökken, melyből az következik, hogy a leginkább nyersanyagokat exportáló országok cserearány mutatói hosszú távon elkerülhetetlenül romlanak. A kedvezőtlen tendenciákat megtapasztalva minden ország előbb-utóbb igyekezett „megszabadulni” azon termékek előállításától, ahol alacsony volt a hozzáadott érték, és megpróbált olyan termékeket a világpiacra vinni, amelyek védettebek voltak világpiaci árak ingadozásaitól. Ennek a folyamatnak volt érdekes példája azon ázsiai országok köre, ahol a fejlesztő állam hathatós beavatkozásának eredményeként az országok egymás után léptek magasabb és magasabb hozzáadott értékű exporttermékek gyártására. Ezt a folyamatot jól szemlélteti az ún. lúdraj modell (flying geese paradigm), melynél a fő üzenet az volt, hogy a folyamatos iparosodás az abban részt vevő országoknak magasabb hozzáadott értéket és nagyobb világpiaci mozgásteret biztosít.
Ebben a kontextusban azt várnánk, hogy az iparosodott és magas jövedelmű országok legkevésbé sem exportálnak alacsony hozzáadott értékű termékeket, ráadásul mezőgazdasági termékeket, mert tőkeigényes és komoly műszaki tartalommal előállott termékek gyártására rendezkedtek be. Ennek ellenére az USA bizonyos mezőgazdasági termékek esetében még mindig hatalmas exportpotenciállal rendelkezik és legkevésbé sem igyekszik lemondani az adott termék termesztéséről. Az egyik ilyen termék a mandula, egészen pontosan a kaliforniai mandula.
A mandula alapvetően egy csonthéjas termés, és legközelebbi rokona az őszibarack, távolabbi rokonai a szilva és a kajszibarack. A mandulafa termése a világ összes olajos magvai közül az egyik legrégebbi és legismertebb. Őshazája Nyugat-, Közép- és Kelet-Ázsia. Olyannyira ismert és közkedvelt, hogy számos ország nyelve használ olyan közmondásokat, amelyekben megjelenik a mandula, ilyenek például Olaszország (különösen a Szicíliában), Spanyolország, Kína, vagy éppen Portugália és Franciaország. Az egyik olasz közmondás szerint az éhség még a babot is mandulává változtatja, míg a spanyolok és a kínaiak is úgy tartják, hogy mandulát azok kapnak, akiknek nincs foguk. Spanyolországban még azt is hozzáteszik, hogyha választani kell akkor már inkább az eperfa gyümölcse, mint a mandulafáé. A franciák viszont úgy vélik, hogy a legjobb dolgokért meg kell küzdenünk, vagyis ahhoz, hogy mandulát kapjunk először fel kell törni a héját. Olaszországban pedig úgy tartják, hogy a legjobb manduláért bizony Aragonába kell menni, a legszebb lányok viszont Favarában „teremnek”. Az olasz gyerekeknek való legjobb dolgok között pedig bizony az almát, a mandulát és a mogyorót találjuk.
Ma már a mandula világszerte népszerű, és annak ellenére próbálkoznak nagy volumenű termesztésével, hogy igazából mégsem virágzik bárhol. Meghatározott éghajlatot, leginkább sok napsütést, meleg klímát és talajtípust kedvel, kimondottan érzékeny a hideg időjárásra, és rendkívül vízigényes, ezért a mandulát kereskedelmi forgalomba illő volumenben leginkább csak három földrajzi egységben, Kaliforniában, Ausztráliában és Spanyolországban termesztik. A termesztésére Kalifornia a legideálisabb, így nem véletlenül adja a világ mandulatermésének közel 80%-át, de érdemes rámutatni, hogy az USA-ba a spanyol felfedezők vitték az 1700-as években. Kalifornia kiváló termesztési feltételeket kínál, az éghajlatváltozás és a szárazság azonban egészen látványos pusztítást végzett az elmúlt években.
Fotó: Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány
Miért is probléma mindez? Egy 2017-ben a Science Directben közzétett tanulmány szerint egy szem kaliforniai mandula átlagos „vízlábnyoma” 12 liter, ami jóval több, mint gondolnánk, tekintve, hogy milyen apró egy mandula. Ez a nagy mennyiségű víz különösen akkor aggasztó, ha figyelembe vesszük, hogy Kaliforniában milyen hosszú ideig tarthatnak az aszályok. Az amerikai NIDIS (National Integrated Drought Information System) egyébként egyértelműen azonosítja, hogy a mezőgazdaág súlyosbítja a kaliforniai évek óta tartó aszályt, és rámutat, hogy az államban 2011 és 2019 között 376 héten keresztül volt rendkívül súlyos aszály. Mivel a különböző mandulatej-márkák tetszőleges számú mandulát használnak fel a gyártás során, de azok leginkább Kaliforniából származnak, a hatás rendkívül káros lehet az államra, illetve annak talajvízkészletére nézve. Mások azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a vízfelhasználás még csak nem is hasonlítható ahhoz, amennyit a tejipar felhasznál. A tehenek vízzel való ellátásától kezdve a szarvasmarhák takarmányának előállításához szükséges vízfelhasználásig a tejipar végül is sokkal több vizet pazarol el, mint a mandulaipar. Éppen ezért, és a mandula vízigénye ellenére az utóbbi néhány évben a világon mindenhol növekedett a mandulatermelés és a 2014/2015-ös 1,03 millió metrikus tonnáról 2021/2022-re 1,68 millió metrikus tonnára való bővülés valóban látványosnak tekinthető. Még akkor is, ha a várokozások szerint a 2022/2023 év adatai csökkenést mutatnak majd, és a termesztési volumen nagyjából 1,52 millió metrikus tonna lehet.
Fotó: Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány
2021-es adatok szerint a mandula világpiaca egy nagyjából 1,5 milliárd USD-s piac. A mandula a 1660-ik legtöbbet forgalmazott termék volt a világkereskedelemben, exportja azonban egyetlen év alatt (2020 és 2021) is 16,1%-kal 1,36 milliárd dollárról 1,58 milliárd dollárra növekedett. A mandula kereskedelme a teljes világkereskedelem marginális részarányát, a 0,0075%-át teszi ki. A mandula kereskedelmére alkalmazott átlagos vámteher pedig viszonylag magas, 13,8%-os. Ezekből a számokból is azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen marginálisnak tűnő terméket leginkább csak alacsony jövedelmű ország exportálhat. A legfrissebb elérhető adatok alapján azonban a legnagyobb exportőr az USA volt több mint 70%-os részesedéssel, a második Ausztrália 13,5%-os részesedéssel, majd Spanyolország, az Egyesült Arab Emírségek és Hong-Kong jelentéktelen hozzájárulási arányokkal. A legnagyobb importőrök között Indiát, Kínát, Hong Kongot, Spanyolországot és az Egyesült Arab Emírségeket találjuk. A piac dinamikusan változik, ugyanis 2000 és 2021 között az export a leggyorsabban az USA-ban növekedett kicsivel több mint 1 milliárd USD-vel, a második Ausztrália volt 212 millió USD-vel, míg a harmadik Spanyolország kicsivel kevesebb, mint 47 millió USD-vel. Az import oldalán a legnagyobb változás Indiában történt, ahol a növekmény 813 millió USD-t tesz ki, a második Kína (286 millió USD), a harmadik pedig Spanyolország 53,1 millió USD-vel. Ezen számok hatalmas százalékos növekedési mutatókat takarnak, ugyanis az USA kivitele 970%-kal, Ausztrália kivitele nagyjából 11 000%-kal. míg Spanyolországé 681%-kal növekedett. Az import oldalon sem volt csekély a változás, ugyanis India behozatala 1380%-kal nőtt, Kínáé 11 500%-kal, míg Spanyolországé több mint 820%-kal.
