Sebastian Kurz, osztrák kancellár a tőle várható legtöbbet megtette azért, hogy felidézze: Ausztrai semleges országgá vált a 2. világháború után. Bécs ugyan támogatta az EU közleményét, amely bűnösnek találta Moszkvát brit-orosz kettősügynök elleni angliai merényletben, ugyanakkor nem utasított ki orosz diplomatát területéről. Kurz hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja “a kommunikációs csatornák nyitva tartását”.
Szövetségesei kritizálták is ezt a döntést. Jürgen Hardt, Angela Merkel német kancellár külpolitikai szóvivője szerint veszélyes dolog “csukva tartani a szemünket” Putyin “korrupt és kleptokrata rezsimjével szemben”. Hozzá kell tennünk mindehhez azt is, hogy nem ez volt a 31 éves Kurz első ellentmondásos lépése. A kancellár olyan koalíció élén kormányozza Ausztriát, amelynek tagja a Szabadság párt is, amely vállaltan a hagyományos európai pártstruktúrák és elitek ellen dolgozik. Így erősen megkérdőjelezi az európai integráció jövőjét és ellenzi a bevándorlás.
De miért fontos mindez? Ausztria a maga 9 milliós lakosságával aligha számít nehézsúlyú versenyzőnek a diplomácia világában. Ennek ellenére az a szerep, amelyet az európai politikában betölt, továbbra is különleges. Egy beszédében Kurz is említette, hogy országa hidat képez Kelet és Nyugat között. Az idei év második felében, az EU jövője szempontjából sorsdöntő időszakban Ausztria lesz az Európai Tanács, az EU állam és kormányfőit tömörítő szervezet soros elnöke.
A semlegesség persze önmagában nem elegendő érv, hiszen három nem NATO tagország – Írország, Finnország és Svédország – is utasított ki a közelmúltban orosz diplomatákat. (A szintén semleges Svájc azonban megtagadta ezt.)
Sokkal fontosabb tényező, hogy Ausztria semlegessége szinte kibogozhatatlanul kötődik Oroszországhoz. A 2. világháború után a szövetséges hatalmak elfoglalták Ausztriát is – Németországhoz hasonlóan. Németország keleti felén a szovjetek megtartották hatalmukat, így alakult ki az NDK. Ausztriából azonban 1955-ben kivonultak. Ennek fő oka az volt, hogy az ország – nem úgy, mint az NSZK – semlegessé nyilvánította magát. Azóta a “semlegesség és az oroszokkal ápolt jó kapcsolatok lényegében szinonimának számítanak az osztrák politikában” – írja Franz-Stefan Gady, az EastWest Institute kutatója.
Ausztria és Oroszország között erős gazdasági és energetikai szálak húzódnak – az elmúlt évek gazdasági szankciói ellenére is. Van azonban még egy, sokkal nyugtalanítóbb tényező is. Ez pedig a Szabadságpárt (FPÖ) szerepe az osztrák koalíciós kormányban. Heinz-Christian Strache, az FPÖ vezetője, Ausztria alkancellárja 2016-ban együttműködési megállapodást kötött Vlagyimir Putyin pártjával, az Egységes Oroszországgal. Az FPÖ honatyái azóta látogatást tettek például a Moszkva által elfoglalt Krím-félszigeten. Számos FPÖ-s képviselő sürgeti, hogy a Nyugat függessze fel az oroszok elleni szankciókat. A múlt héten közülük sokan elítélték, ahogy a nyugati államok a kém-merénylet kapcsán elítélte Moszkvát – óvtak a helyzet “eszkalálódásától”.
Ebből a szempontból Kurz kancellár kevésbé tekinthető oroszbarátnak. Támogatja a Moszkva elleni szankciókat és kritizálta koalíciós partnerei látogatását a Krímben. Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy kancellárrá választása után egyik első külföldi útja Moszkvába vezessen. Az FPÖ orosz kapcsolatai veszélyeztetik Ausztria híd szerepét kelet és nyugat között. Kurz így kénytelen a populizmus és a pragmatizmus között egyensúlyozni. Ausztria több migráns fogadott be a migránsválság során – ha egy főre vetítjük -, mint Svédország kivételével bármely más nyugati ország. Kurz ugyanakkor folyamatosan hangsúlyozza a határok lezárásnak fontosságát. Magát EU pártinak tartja, viszont erős retorikával ellenzi a mélyebb uniós integrációt. Szoros kapcsolatot tart a visegrádi négyekkel.
Mindennek kétféle értelmezése van. Egyrészt Kurzot lehet populistának tartani – centrista álruhában. Másrészt olyan szövetségest és konszenzust kereső politikusnak, aki próbálja megtartani Ausztria hagyományos közvetítő szerepét a kelet és a nyugat között. Néha nehéz eldönteni, hogy hol húzódik meg a határ a hidak építése és a hidak lerombolása között.
