Napok óta tűnődöm, mi lenne, ha karácsonyra egy robotot kapna a hét éves fiam, pont olyan érveket hozok fel a magammal folytatott vitában, mint amelyeket feljebb leírtam. Ez a jövő, mondom kissé bizonytalanul, majd fel is teszem a kérdést: ez a jövő, tényleg? Valószínűleg nem vagyok egyedül a kétségeimmel, mi, techszkeptikus szülők kimerítő küzdelmet folytatunk azért, hogy ne rabolja el teljesen a gyerekünket a virtuális világ, vagy minél később. Bevallom, gyakran „irigylem” azokat a szülőket, akik minden kétség és dilemma nélkül szabadítják rá a gyerekeiket a kütyükre, és teljes meggyőződéssel hiszik, hogy csak jót tesznek vele. Mennyivel kevesebb vita, konfliktus, győzködés, erdőben barangolás, kártyázás, sakkozás.
Erre szembejön velem egy cikk, amelyben a szerző arról ír, hogy – felesége minden kütyüellenes aggodalma ellenére – vett a négy éves gyerekének egy 179 dolláros Cozmot, az Anki robotját. A cég 200 millió dolláros fejlesztésének eredménye a kis robot, a reklám szerint "mesterséges intelligencia és robotika a mindennapi életben.” Meg is kapta a gyerek a születésnapján a Cozmót, izgalommal nézegették a kis robotot, emelő karját, amellyel felveszi a kockákat, és nézegették a leginkább bobcatra hasonlító szerkentyűt.
Stefania Druga és Randi Williams kutatók már vizsgálják Amerikában, hogyan érzékelik a gyerekek az intelligens robotokat, és hogyan hatnak a robotok a gyerekek értelmi fejlődésére. Eddig azt észlelték a kutatók, hogy a 3-4 éves korú gyermekek nem hitték azt, hogy okosabb nálunk a robot, de a 6-10 éves gyerekek már azt gondolták, hogy a robotnak egy magasabb szintű intelligenciája van. A mai kutatókat egy 1984-es nagy hatású könyv – Sherry Turkle: The Second Self – inspirálta, amely már akkor azt fejtegette, hogy a számítógépekek valahol az élőlények és al élettelen dolgok között helyezkednek el, és arra késztetik az embert, hogy felülvizsgálja a saját szellemi képességeit. Azt látta a szerző, hogy a kisgyermekek elragadtatással viszonyultak ahhoz a kérdéshez, hogy vajon a gépek élőlények, holtak vagy valami mások.
Amint feltöltődött Cosmo, halk búgással jött le az állomásról. Szemeivel élénken pislogott, igazi cukiság volt. Először azt tanította neki az apa, hogy mondja el a nevüket, és ismerje fel az arcukat. Utána kockafelismerő versenyt játszottak. Amikor nyert Cozmó, nevető hangot adott ki, amikor az apa legyőzte, akkor morgó, mérgelődő hangot. A négy éves kisfiú megsajnálta, és kérlelni kezde az apját, ne győzze le szegény robotot, így hagyták nyerni, hadd „örüljön”.
Fürdésidő következett. Cozmót a kád szélére állították, a robot elhúzódott, látszott, hogy megijedt. Aggódva lesték, nehogy kikapcsolja magát. Néhány perc múlva az apa kezében landolt, aki azt mondta a gyereknek, olyan mint a húgod – ez is egy félelmet nem ismerő lény, aki még nem tanulta meg a fizikai képességének a határait.
A korábbi robotjátékok egyszerű, sematikus feladatokra voltak programozva, de Cosmo már más, valami „több” van benne, ami nem teszi ugyan élőlénnyé, de a négy éves gyerek már hajlamos azt gondolni, hogy mégiscsak az. Cosmo egy kamerán keresztül érzékeli a világot, az általa rögzített képeket átviszi egy tabletre vagy egy okostelefonra, amely feldolgozza az adatokat egy egyszerű modell alapján, amelyben a robot feltalálja magát. Vannak emberek körülötte? Kockákkal kell játszani? Egy asztal szélén van? Ezeket „mérlegeli”. Ez egy egyszerű séma, amit minden autonóm robotnak meg kell tennie, kezdve az önjáró autótól a katonai célú robotokig.
A játék során a Cozmo programja meghatározza a robot állapotát: azt, hogy épp izgatott, rémült, ideges, boldog, szomorú, frusztrált-e. Ezt a szoftvert a játék "érzelmi motorjának" hívják, ami összekapcsolja az érzékelési technológiát a robot viselkedésével. Az Anki felvásárolta a Pixar és a DreamWorks animációit, hogy megtervezhessék a mintegy 1200 mozgást a robot számára. A cél az, hogy a mozgások és az érzelmek kifejezése valód érzelmeket indítson el a játék tulajdonosában.
A szoftver legfrissebb verziójában a Cozmót már etetni és javítani kell, játszani kell vele, épp úgy, mint a hajdani tamagocsikkal. De ellentétben azokkal az egyszerű gizmókkal, amelyek csak egy apró képernyőn egyszerű hangokat sugalltak, vagy csak villantottak, a Cozmo képes animációs repertoárjának teljes szélességét felhasználni, hogy érzelmeket ébresszen fel. Az ötlet az, hogy "mélyebb és mélyebb érzelmi kapcsolatot hozzunk létre" – mondta Boris Sofman, az Anki vezérigazgatója. Ha elhanyagolod Cosmót, akkor fájdalmat érez a kis robot – tette hozzá.
A cikk szerzője itt kezdte megérteni, milyen veszélyeket rejt ez a játék, hogyan játszik egy kisgyerek érzelmeivel. Eddig soha nem gondolt arra, hogy a robotok át is verhetik az embert, pedig korábban már bebizonyosdott a kockajátéknál, amikor hagyták inkább nyerni, hogy ne „szomorkodjon”.
Ezt erősíti a kutatók állítása, hogy a gyerekek empátiája a robot iránt nagyon veszélyes lehet. A gyerekeknek valódi emberekhez kell kötődniük érzelmi fejlődésük folyamatában, nem tanulhatják meg egy okos játéktól az érzelmeket, az átélést, a beleélést, azaz az empátiát.
Cozmo személyisége elfedi azokat a hiányosságait, hogy nem hall, nem ismer fel mindent tárgyat – mondja a fejlesztő, és teljes mértékben függ az okostelefontól. Ha kikapcsoljuk, akkor nem működik. Azt is hozzáteszi, az emberek jobban megbocsátanak a hiányosságokért, ha érzelmi jelzéseket kapnak.
A Google önvezető autóját fejlesztő cég, a Waymo arra jutott a tesztelések során, hogy nincsen közbülső lépcső az ember által vezetett és az önvezető autó között. Amint az emberek úgy érzékelik, hogy a robot legcsekélyebb autonómiával rendelkezik, azonnal túlbecsülik a képességeit, a szakemberek arra jutottak, a tesztelések során, nem lehet bízni az emberekben, mert túl nagy bizalommal vannak a robot iránt.
A szerző kisfia imádja a robotot, miközben szüleinek azért vannak kétségei, de azzal nyugtatják magukat, amivel anno a szüleik a számítógépektől tartva: meg kell ismerni és érteni ezt a világot.
Hogy ez elég megnyugtató álláspont-e, számomra még mindig kérdéses. Lehet, hogy idén karácsonykor egy robottal több marad a polcokon.
Borítókép: illusztráció, pexels.com
