A Külkereskedelmi Kar több évtized óta erősen kötődik a hazai és a nemzetközi üzleti szektorhoz – mondta Csekő Katalin dékán. „A karunkon 2017-ben alapított Robert Bosch Lean Menedzsment Vállalati Tanszék egyik legfontosabb célja, hogy az egyetem képzéseinek gyakorlati, lean menedzsment tudását erősítse. A tanszék zászlóshajója – a Nemzetközi Kereskedelem és Logisztika és a Bosch Lean Menedzsment Vállalati Tanszék munkatársaival közösen megtervezett és megvalósított – a Smart Shop Floor Ipar 4.0 Logisztikai Labor Hatvanban, amely az országban szinte egyedülálló módon biztosít lehetőséget termelési és logisztikai folyamatok szimulálására tantermi kereteken belül.” A most átadott labor egyben kiváló környezetet kínál alap- és mesterképzések támogatására, a tudományos publikációkhoz szükséges alapkutatások elvégzésére, valamint hozzájárul a hallgatóik digitális kompetenciáinak fejlesztéséhez.
A labor az országban szinte egyedülálló módon biztosít lehetőséget termelési és logisztikai folyamatok szimulálására tantermi kereteken belül Fotó: Bosch
A laborban Ipar 4.0-s technológiákkal – például mesterséges intelligenciával, digitális ikerrel, azaz a valós folyamatok virtuális, digitálisan nyomon követhető másával, és az okosgyártásnál használt technológiákkal – szemléltetik a gyártási és az anyagáramlási folyamatokat, kiemelten a nyomon követés, az adatgyűjtés és -kiértékelés, azaz az adatbányászat területén. Elsősorban olyan eszközöket telepítettek, amelyeket a Bosch hatvani gyárában is alkalmaznak, többek között RTLS-szenzorokat, PLC-programozásra alkalmas szimulációs készletet, RFID-olvasókat, illetve különböző szoftveres megoldásokat. Ezeknek a megismerése és használatának begyakorlása nagyban segíti a mesterséges intelligenciát használó algoritmusok elsajátítását, a hibakeresések és az öntanulás folyamatát.
Borítókép: Shutterstock