Merkely szerint 5 millió embert kell beoltani, hogy a járvány ne térjen vissza szeptemberben

Hírek MTI

A koronavírus-járványt kizárólag oltással lehet legyőzni, ezért bármelyik vakcinát is kínálják fel, azt az embereknek el kell fogadniuk – mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjában.

Kiemelte, az első oltásnak van a legnagyobb szerepe a megbetegedéssel szemben, az első oltás után ugyanis nagyjából két héttel alakul ki az immunitás és lesz gyakorlatilag közel 100 százalékos a biztonság a súlyos megbetegedéssel szemben. A második oltásnak ezt követően egyfajta sokszorosító hatása van, ami megnöveli a szervezetben az ellenanyagok számát.

A Semmelweis Egyetem rektora fontosnak nevezte, hogy a fertőzésen átesettek ellenanyagszintje alacsonyabb, mint a beoltottaké,

ugyanakkor a vírust korábban bizonyítottan elkapók esetében nincs szükség második oltásra. Szólt arról is, a két oltást megkapottak megfertőződésekor legfeljebb enyhe náthához hasonló tünetek jelentkezhetnek, de olyanról még nem hallott, hogy a körükben súlyos megbetegedés történt volna.

Merkely Béla aláhúzta, ahhoz, hogy a járvány tartósan alacsony számokat mutasson Magyarországon, nagyjából 5 millió állampolgárt kell beoltani, de reméli, hogy ennél többen igénylik majd a vakcinát, ami elég lehet ahhoz, hogy „nyugodt nyarunk legyen”, és a járvány ne térjen vissza szeptemberben. Hangsúlyozta, a brit variánst csak oltással lehet elkerülni, ugyanis olyan nagy a fertőzőképessége, hogy csak idő kérdése, mikor fertőzi át a teljes populációt.

Tehát téved az, aki úgy gondolja, a saját beoltása nélkül kialakul a nyájimmunitás

– tette hozzá.

Kiemelte, a harmadik hullámot okozó brit variáns nemcsak hatékonyabban fertőz, hanem súlyosabb eseteket is okoz, és nem kíméli a fiatalokat sem. Amíg a vad, azaz vuhani vírus esetében minden ember további átlagosan 2,7-et fertőzött meg, addig brit mutánsnál ez a szám közel 4, emellett jelentős számú 30–60 év közötti fertőzött kerül miatta intenzív osztályra.

A Semmelweis Egyetem rektora szerint – a hivatalosan nem igazolt esetekkel együtt – 2–4,9 millió között lehet Magyarországon a megfertőződtek száma.

(Borítókép: Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora védőfelszerelést vesz fel a fővárosi Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 9-én. (MTI/Balogh Zoltán)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink