MEKH: Európában elszálltak, itthon stagnáltak a fogyasztói energiaárak

Hírek Helmeczi Zoltán

Kilenc uniós fővárosban januártól novemberig a lakossági villamosenergia ára negyedével nőtt, itthon alig másfél százalékkal. A gázár esetében még ennél is nagyobb árelőnyt élveznek a rezsicsökkentés következtében védett magyar fogyasztók – írta pénteki közleményében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálatára hivatkozva.

A 2021. novemberi adatokat a januárival összevetve azt látni, hogy egy helyen lett olcsóbb a villamosenergia – a lengyel fővárosban, Varsóban –, azonban 11 ország is van, ahol 20 százalék vagy afölötti az emelkedés. A magyar fővárosban novemberben az átlagos fogyasztással rendelkező lakosoknak 1,51 százalékkal lett drágább az áram januárhoz képest, azonban ez is a forint-euró árfolyamváltozásának tulajdonítható. Ezalatt a holland fővárosban több mint megduplázódott, Brüsszelben és Bukarestben pedig csaknem 70 százalékkal nőttek a tarifák – közölte a hivatal.

Emlékeztettek, hogy Magyarországon az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók által fizetett villamosenergia és a földgáz árát jogszabályok rögzítik és tartják fixen, azaz a magyar lakosság védett a piacokon kialakult áremelkedésekkel szemben.

A MEKH arról is írt, hogy a gáz esetében még látványosabb a drágulás az EU-s fővárosokban. Átlagosan 54,57 százalékkal emelkedett a vizsgált országokban a lakossági gáz ára novemberben januárhoz viszonyítva. Egy helyen sem lett olcsóbb, a legnagyobb drágulást Brüsszelben és Bukarestben mérték. Tizenhét országban 20 százalék fölötti növekedést regisztráltak, melyek közül 13-ban az 50 százalékot is meghaladja az emelkedés volumene. Az EUR/HUF árfolyamváltozása miatt a gázár esetében itthon 1,51 százalékos emelkedést mértek – tudatták.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink