A Market Építő Zrt. kiemelkedően magas, 289 milliárd forintos forgalmat ért el 2021-ben
– közölte a Figyelővel a vállalat. A teljes Market-Csoport aggregált forgalma – a tíz, tevékenységét támogató leányvállalattal kiegészülve – 360 milliárd forintot tett ki. A csoport tagjainak 71 milliárd forintos forgalmából 7 milliárd forintot külső piacokon realizáltak, a fennmaradó 64 milliárdot a csoporton belüli feladatok megvalósításával érték el a társaságok.
A 2021-ben elért jelentős forgalombővülés ellenére – írja a közlemény – javult a Market eredményessége is: a forgalomra vetített adózott eredmény a megelőző évi 9,3-ről 2021-re 12,5 százalékra emelkedett, így az adózott nyereség 36,5 milliárd forintot tett ki. Utóbbit – emelték ki – a digitalizációnak, az adatelemzésnek és a számos, hatékonyságot javító intézkedésnek köszönhetően érte el a társaság.
A tavalyi forgalmát a hazai piacon folytatott magasépítési tevékenységnek köszönhette a vállalat:
átlagosan 36 projekten dolgoztak egy időben, a Market szervezésében pedig összesen 68 projekten zajlott építkezés 2021-ben.
A társaság 62 projektet a szabadpiacon valósított meg, ezen felül 6 közbeszerzési feladatban vállalt kivitelezői szerepet. A cég a forgalom döntő hányadát, 81,5 százalékát a szabadpiacon realizálta , a közbeszerzések aránya a korábbi évekhez képest kimagasló, 18,5 százalékos szintet ért el, főként az MVM Dome év végi befejezése miatt.
(Borítókép: Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság)