Jelenleg csaknem kétezer olyan kertet tartanak nyilván Magyarországon, amelyet történeti szempontból, természeti, műemléki, építészeti értékei alapján jelentősnek ítélnek a szakemberek. A több száz éves magyar kertkultúra lenyomatainak egy része a huszadik század második felében visszafordíthatatlan károsodást szenvedett, de olyan is akadt, amelyet az arisztokrácia felszámolásának a folyamatában végleg elpusztított a kommunista rendszer dühe. Más részük megmaradt ugyan, de elvadult, vagy az átgondolatlan telepítések következtében elveszítette eredeti karakterét.
Sorsukat, perspektíváikat, várak, paloták, kastélyok, udvarházak és egyházi központok kertörökségének a múltját és jövőjét kívánja körbejárni a Magyar Kertörökség Alapítvány (MKA) által kezdeményezett Díszes haszonkertek című konferencia, amelyet április 21–23-án rendeznek a Várkert Bazárban.
Bár Magyarországon nincs hivatalosan elfogadott, jóváhagyott kastélykert- vagy kertörökséglista, hiteles leltárról azért beszélhetünk. Szakemberek több évtizedes kutatásainak eredményeképpen több mint 1900 hazai kertről állnak rendelkezésre információk, közülük mintegy 400 nemzetközi vagy országos szempontból is kiemelt fontosságúnak tekinthető. Az 1100 településen elterülő hazai kertvagyon becsült nagysága mintegy 660 négyzetkilométer, azaz hozzávetőlegesen 690 Margit-szigetnyi területről van szó. A legértékesebbnek számító 408 történeti létesítmény 58 százaléka állami tulajdonban van, ami a Kárpát-medence többi országában lévő helyzethez képest inkább megnyugtató állapotnak mondható.
A történeti értékű kertek hosszú távú megőrzésének egyik alapfeltétele a védettség alá helyezés.
A magát szakmai civil ernyőszervezetként meghatározó MKA, a konferencia fő szervezője azzal a céllal jött létre, hogy a magyar kert-örökség továbbvitelének a felvállalása mellett kiegészítse, összekösse és segítse az örökségvédelemben aktív szerepet játszó szervezetek tevékenységét – fogalmazott az alapítvány elnöke, az elismert táj- és kertépítész Herczeg Ágnes. „Nagyon sok történeti értékű kert van a Kárpát-medencében. Erről személyesen is volt alkalmam meggyőződni, miután tájépítészként, kerttörténészként sok helyen megfordultam – mondta el a Figyelőnek a szakember. – De összességében évtizedek óta a szakma is fontosnak tartja ennek az örökségnek a megmentését, fenntartását, miután annak idején az arisztokrácia »felszámolásával« együtt a kastélykertkultúrát is halálra ítélték. Elsőként, műemléki felügyelőként dr. Örsi Károly kezdte nagyobb mértékben és hatósági szempontból is felhívni a figyelmet e létesítmények művelődéstörténeti-kultúrtörténeti értékére.
Ugyanakkor nem szabad szem elől téveszteni: évszázadokon át inkább az volt a jellemző, hogy a kastélykertegyüttesek a birtok, a gazdálkodási egység központjainak számítottak.
Ám mivel Eszterházán hozták létre Európa második legnagyobb barokk kertjét, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a kertkultúrának nemcsak a művészeti kompozícióként is felfogható, a kastélyhoz kapcsolódó díszkertek voltak a részei, hanem a haszonkertek, a veteményesek, a gyümölcsösök is. A XVII. századig a magyar kertkultúrában nem is vált élesen ketté a két téma.”
Herczeg Ágnes hangsúlyozta: a Díszes haszonkertek című konferenciával arra is fel szeretnék hívni a figyelmet, hogy nem csupán a történeti örökség a tét, hanem az ökológiai-genetikai örökséget is figyelembe kell vennünk. Az egyik legfontosabb feladat ugyanis a magyar, valamint az itt meghonosított fajták – több mint négyszáz alma- és ötszáz körtefajta volt ismert a Kárpát-medencében – képezte kincs megőrzése és továbbvitele.
A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.
(Fotók: Archív)
