Az Észak-Karolinai Egyetem kampuszán történt szobordöntést egy megmozdulás előzte meg. Nagyjábol helyi idő szerint este 7 órától tüntettek pár százan, majd este 9-10 között indultak meg a szobor ledöntésére. A rendőrök pedig végig a helyszínen voltak.
Az USA-ban is úgy szokás, hogy ameddig egy tüntetés békés, addig a hatóságok csak figyelnek. De amint a közt vagy a köztulajdont veszélyeztetni kezdi a felhergelt tömeg, akkor a rendőrség közbelép. Itt viszont nem ez történt.
A rendőrség ugyanis csak nézte az egész tüntetést az elejétől a végéig. Magyarán azt is, hogy több százan bűncselekmény(eke)t követnek el. Sőt, a karhatalmi szerv tagjai azt is tűrték, hogy többen provokálták, hergelték vagy sértegették őket. Utólag pedig fény derült olyan esetre is, hogy egy fehér egyetemista társukat lökdösték a tüntetők, mivel fehér és nem tartozik közéjük.
A helyi lakosság felháborodva várta a választ a rendőrségtől: hogy tűrhették mindezt? Ennyire gyávák lennének? Megijedtek? Ehhez hasonló kérdések tömkelege keringett a városi közbeszédben. Aztán a sajtó munkatársai az ügy végére jártak.
A rendőrök azért nem léptek közbe, mert azt a parancsot kapták: ne tegyék azt. Sőt, azt is, hogy tűrjék az őket ócsárolókat, és tartsák a tömegtől a távolságot. Mindezeket a parancsokat, további 400 e-maillel és sms-sel a helyi rendőrkapitány Chris Blue adta ki. Másnap reggel pedig gratulált mindenkinek: „hatóságunk történetéhez híven védtük az embereket, mindenki aki tegnap dolgozott, nagyon jó munkát végzett”.
A probléma ezzel csupán az, hogy az emberek nem így érezték. Se nem érezték biztonságban magukat az ominózus este, se nem bízhattak a rend büszke őreiben. Egy helyi lakos, William Richardson fogalmazta meg talán a legtalálóbban: "az a rendőr, aki ölbe tett kézzel végig néz egy bűncselekményt, az elárulta hivatását és az embereket”.
