A young-adult (tehát a tinédzsereknek készült) novella adaptációk aranykora hamar véget ért. Pedig egy időben az egyik sajátságos alfajuk igen jól futott: az amelyben a szerelmes fiatalok egy poszt-apokaliptikus világban jönnek össze és miközben egymásba habarodnak, a világot is kiforgatják a sarkából. A trendet annak idején az Éhezők viadala indította be. A 78 millióból leforgatott első rész 694 milliót hozott a stúdiónak, a második rész pedig erre az eredményre majdnem 200 millióval licitált rá.
Nem csoda, hogy mindenki szeretett volna valami hasonlót készíteni. Jöttek is csőstül az utánérzések: a Burok (2013), A beavatott sorozat (2014-2016) és persze cikkünk tárgya Az útvesztő trilógia melynek múlt héten érkezett a mozikba az utolsó darabja. Most már persze egyértelmű, hogy a trend kifulladt. Senki nem lepődik meg rajta hogy a Halálkúra alcím alatt jegyzett produkció csak szerény sikert könyvelhetett el magának. Wess Ball rendezése 23,5 millió dollárral nyitott, ami viszont már elég volt ahhoz, hogy átvegye az első helyet a toplistán. A Jumanji ami zsinórban 3 hétig állt a dobogó legfelső fokán most be kellett érje a második hellyel.
Íme az Észak-amerikai bevételi lista (január 26-28):
1.Az útvesztő: Halálkúra – 23,5 millió
2. Jumanji – Vár a dzsungel – 16,4 millió
3. Hostiles – 10,2 millió
4. A legnagyobb showman – 9,5 millió
5. A Pentagon titkai – 8,9 millió
Borítókép: MTI/EPA/Nina Prommer