Megállapodás a V4+Korea kutatási együttműködésben

Hírek Pindroch Tamás
A dél-koreai elnök november eleji látogatása után egy hónappal megállapodás született a visegrádi államok és a távol-keleti ország kutatási együttműködéséről.

A szaktárcák között létrejött megállapodás célul tűzi ki a V4+Korea alapkutatási program újbóli kiírását.

A kémiai és vegyészmérnöki tudományokra fókuszáló korábbi pályázaton nyertes öt kezdeményezés mindegyike magyar egyetemi vagy kutatóintézeti közreműködővel valósul meg. Magyarország a tervek szerint jövőre jelentet meg újabb felhívást a Dél-Koreával közös kétoldalú kutatás-fejlesztési projektek támogatására. A felek a jó gyakorlatok megosztását és az intézményközi együttműködéseket is szorgalmazzák az alkalmazott és alapkutatásokban – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A szerződést Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Lee Tai-hee, a Koreai Köztársaság Tudományos és Informatikai Minisztériumának miniszterhelyettese a visegrádi országok nagyköveteivel együtt írták alá.

Az ITM álláspontja az, hogy a koreai beruházások tovább erősítik hazánk szerepét a járműiparban.

A tiszta elektromos autózásban piacvezető cégeik jelenlétének is köszönhetően Magyarország a második legnagyobb akkumulátorgyártó kapacitással rendelkezik Európában. A dél-koreai vállalkozások kiérdemelt bizalma magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremtő fejlesztésekben hasznosulhat más jövőorientált szektorokban, például a digitalizációban, az egészséggazdaságban vagy a védelmi iparban.

A V4 országként a G20 tagja lehetne

(Borítókép: Beata Zawrzel / NurPhoto / AFP)