Annak ellenére, hogy az Európai Unió, az Egyesült Államok és Kanada is magas vámok bevezetéséről döntött a Kínából érkező villanyautókra, a kínai autógyártók, köztük a BYD, a Li Auto, a Nio és az Xpeng is növelte értékesítéseit augusztusban az egy évvel korábbihoz képest. A Tesla is sokkal több autót adott el Kínában, és onnan a tengerentúlra – derült ki a Kínai Személyautó Szövetség (CPCA) adataiból.
Az eladások augusztusi megugrása nemcsak az elektromos autók iránti globális kereslet fellendülését jelzi, hanem azt is, hogy a kínai járműgyártóknak még a magas, nyugati vámok mellett is megérheti az export.
Hogyan alakultak az értékesítési számok a nagyobb elektromosautó-gyártóknál?
A legtöbbet a BYD elektromos személyautóiból értékesítettek, 30 százalékkal többet, mint egy éve. A 373 ezer darab jármű rekord a márka havi eladásaiban.
A vállalat jelentése szerint a plug-in hibrid elektromos autók szállításai 48 százalékkal, míg a pusztán akkumulátoros elektromos járművek értékesítése 12 százalékkal emelkedett. A kínai gyártó 270 ezer darab autót szállított a tengerentúlra az idei első hét hónapban, ami a teljes értékesítés 14 százaléka. A vállalat idei célja félmillió autó exportértékesítése.
- A második legjobban teljesító kínai autógyártó a Li Auto volt a hónapban, amely 37,8 százalékkal, 48 ezer járműre növelte eladásait tavaly augusztushoz képest. Ez az adat azonban nem jelent felhőtlen örömet a cégnek, mivel júliushoz képest 5,6 százalékkal csökkent a forgalma.
- A harmadik legtöbbet értékesítőként az XPeng futott be augusztusban 14 ezer leszállított elektromos járművel, ami 2,5 százalékos növekedés éves szinten, és 26 százalékos emelkedés júliushoz képest.
- A csúcskategóriás járműveket gyártó Nio is növelte az értékesítését, 20 ezer darabra, 4 százalékos növekedéssel éves alapon.
- A Tesla Kínában gyártott járműveiből is több fogyott a hazai és a külpiacokon. Elon Musk cége 3 százalékos növekedést tudhatott magáénak augusztusban az előző évhez képest. A Model 3 és a Model Y szállításai 17 százalékkal nőttek júliushoz képest.
Milyen versenykorlátozások sújtják a Kínából exportált autókat?
Míg az Egyesült Államok és Kanada 100 százalékos vámot vetett ki, augusztus, illetve október 1-jétől, addig az EU sávos, legfeljebb 36,3 százalékos vámot alkalmaz július 5-től a kínai gyártású elektromos járművekre. A Kínában gyártott Teslákra a vám mértékét az unió a júniusban bejelentett 20,8 százalékról 9 százalékra csökkentette augusztusban, ami jóval alacsonyabb, mint amire a többi vállalat számíthat. Az Európai Bizottság a SAIC esetében 36,3 százalékos, a Geely esetében 19,3 százalékos, a BYD esetében pedig 17 százalékos vámot állapított meg, amelyeket ha október végéig a 27 tagállam megerősít, akkor öt évig lehetnek érvényben.
A Kínában gyártott elektromos járművekből 9,7 százalékkal kevesebbet vásároltak Európában az előző év azonos időszakához képest a Dataforce adatai szerint, ami a plusz uniós vámok kivetésének tudható be. A csökkenés azonban lényegesen kisebb mértékű volt, mint a júniusi 30 százalékos visszaesés.