A lázadás fogalma igencsak relatív, de Orbán Viktornak nyilván nem kiegyenesített kaszák és kapák lebegtek a szeme előtt, amikor úgy fogalmazott 2017-el kapcsolatban, hogy az a lázadás éve lesz. Feltételezhetően még csak nem is arra gondolt, hogy mindenhol győzni fognak a rendszerkritikus erők.
Ha mindent egybe veszünk, akkor azt viszont kár lenne tagadni, hogy erősebbek ezek a pártok mint valaha. Néhányan viszont már most temetik az évet, pedig van még belőle hátra bőven.
Érdemes nem csak sorra venni az idei választásokat, hanem értelmezni is azokat, és nem csak abból a szemszögből, hogy ki nyert.
Megemlíthetjük a holland választásokat, aminek nem az az egyetlen tanulsága, hogy Gert Wilders Szabadságpártja nem nyert. „Csak” második lett egy addig a politikai mainstreamből kiszorított bevándorlásellenes párt, jelenleg a legerősebb ellenzék Hollandiában.
A francia Front Nationalt sem érdemes még temetni. Az elégedetlenség arrafelé is látványos, és bár Marine Le Pen pártja alulteljesített a várakozásokhoz képest a legutóbbi választásokon, végül mégiscsak egy teljesen új párt diadalmaskodott. Macron En Marche nevű formációját kezdetben pont rendszerellenesként hirdették, ám hamar varázstalanodott.
Bár a közvélemény-kutatások már előre jelezték, mindenképpen meglepetés az AfD ilyen arányú támogattsága, a hétvégi német választások után a párt most már hivatalosan is a harmadik erő lett Németországban. Ha ismét jobbközép-szocdem nagykoalíció jönne létre, abban az esetben az AfD lenne a legerősebb ellenzéki párt a Bundestagban.
Az, hogy mekkora változásokra késztetik ezek a bevándorlás és rendszerkritikus pártok a régi szereplőket, majd csak ezután fog kiderülni. Például, hogy mennyire fognak hiányozni a rendszerpártoknak az elvesztett szavazatok. Sebastian Kurz népszerűségét annak köszönheti Ausztriában, hogy jobközép politikusként élesen bírálta az osztrák elit bevándorláspolitikáját. Angela Merkel pedig már kijelentette, hogy az AfD-hez elpártoló választópolgárokat vissza akarja szerezni.
Az viszont nem fog menni változások, változtatások nélkül. És itt van a lényeg. Persze sehol nem penderítették ki a régi garnitúrát, de az biztos; nem is marad ugyanolyan, mint azelőtt, hogy megjelentek volna ezek az új tömörülések. Ezekben nemcsak alternatívát láttak azok, akik cserbenhagyva érezték magukat, de a proteszt szavazatok a mainstream pátokat is korrekcióra kényszerítik. Ezeknek az út szélén hagyott, "lázadó" tömegeknek a jelentőségét már nem becsülheti le egy nagy párt sem, tehát szükségszerűen változni fognak.
Ha Merkel komolyan veszi, amit mondott, neki is muszáj lesz újraterveznie pár dolgot. Orbán Viktor sem Merkel bukását vizionálta, és cseppet sem drukkolt ennek a forgatókönyvnek. Ismertük is erről az álláspontját: a három ciklust levezénylő kancellár újraválasztása a legjobb Magyarországnak.
De akkor mit jelentett a „lázadás éve” szlogen? Azt, hogy az európai mainstream a "lázadó" szavazókat látva képes, és hajlandó-e változtatni?
Borítókép: „Nekem aztán nem anyukám” jelentésű transzparenssel tüntet egy férfi a német választásokon újraindult Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke ellen… (MTI/AP/Gero Breloer)
