Matolcsy György szerint változtatni kell a költségvetésen

Hírek Figyelo.hu

Az infláció legyőzéséhez a költségvetésnek vissza kell térnie az egyensúlyi pályára, és a kormánynak teljes versenyképességi fordulatot kell végrehajtania

– írta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a magyarnemzet.hu oldalon.

Ha nem lépünk gyorsan és jelentősen előre a termelékenység és a versenyképesség terén, akkor nem állítható helyre a pénzügyi egyensúly

– hangsúlyozta Matolcsy György.

Kifejtette: a gazdasági felzárkózás folytatása a 2020-as évtized magyar kihívásai között dobogós helyen szerepel, amihez a megtakarítások, a külföldi beruházások és az EU-források mellett szükség lesz az MNB célzott hitelprogramjaira is.

Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az MNB korábbi nyereségét a sikeres válságkezelés jegybanki költségei, valamint a megugró infláció miatt emelkedő jegybanki kamatok együtt veszteségbe fordítják, ami évi több százmilliárd forinttal is növelheti a költségvetés kiadásait.

Rámutatott arra is, hogy

a visszaemelkedő kamatkiadások és a több százmilliárdos jegybanki veszteségtérítés miatt az államnak új bevételi forrást kell találnia, 2019-hez képest akár 1000 milliárdos nagyságrendben.

A jegybankelnök megismételte többször is hangoztatott véleményét, amely szerint az ország 2010 utáni ideje Trianon óta a legjobb gazdaságtörténeti szakasz, de még jobb is lehetett volna, úgy kisebb költségvetési hiány és alacsonyabb államadósság ráta jellemezné a mostani éveket.

Az MNB által mért versenyképesség a 2020–2021-es hatékony válságkezelés során sem javult, az ország maradt a 18. helyen az EU27-csoporton belül – írta a jegybankelnök. Szerinte a versenyképességi fordulatot elszabotálta a versenyképességi fordulatért felelős tárca, s ez bünteti a költségvetésért felelős tárcát.

 

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetnek

További híreink