Mától kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítani

Hírek MTI

Mától kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítaniuk azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a koronavírus-járvány miatt bezáratták ezeket az intézményeket – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a M1-en.

Novák Katalin azt mondta,

az önkormányzatok nem kérhetnek pénzt az ügyeletért, annak ideje alatt az étkezést is biztosítaniuk kell, egy csoportban legfeljebb öt gyerek lehet, a szülőknek pedig nyilatkozniuk kell arról, hogy tudomásuk szerint nem fertőző beteg a gyerekük.

A bölcsődei és óvodai dolgozók munkahelyének megtartásáért az intézmények és a szolgáltatók állami támogatást kapnak a veszélyhelyzet idején. A bölcsődei támogatás összegének megállapításakor a veszélyhelyet első napját megelőző napon beíratott gyermekek számát veszik alapul – tudatta.

Hozzátette:

szintén a munkahelyek megtartását segíti, hogy az önkormányzat átirányíthatja a bölcsődei és óvodai dolgozókat másik szolgáltatóhoz.

Az államtitkár közölte, hogy a munkaadók munkahelyi gyermekfelügyeletet szervezhetnek a dolgozóik 20 hét fölötti és 14 év alatti gyermekeinek.

A munkaadónak csak bejelentési kötelezettsége van, és adókedvezményt is kap – mondta Novák Katalin.

.

Borítókép: 2020.04.15. Győr. A Digibölcsiben idősek versengenek a mesélésért. A Digitális bölcsőde a koronavírus-járvány miatt elválasztott nagyszülőkre is gondolt: sokféle hiányérzetet pótolva délben a nagymamák és a nagypapák mesélnek a gyermekeknek. A kezdeményezéshez idősek otthona és lelkes nagyszülők is csatlakoztak. Napról napra egyre többen vállalják, hogy néhány perces mesét mondjanak fel okos telefonra. Képen: Borók Boglárka pedagógus, játszóházi munkatárs, Szülők Háza Digibölcsi (Fotó: Nagy Gábor, Kisalföld)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink