Mario Draghi, az Európai Központi Bank (ECB) korábbi elnöke hamarosan bemutatja az Európai Unió versenyképességének javítására irányuló tervét. A mintegy 400 oldalas dokumentum célja, hogy Európa felvegye a versenyt az olyan globális nagyhatalmakkal szemben, mint az Amerikai Egyesült Államok és Kína. Az olasz politikus javaslatcsomagja értelmében a tervek szerint az Európai Uniónak több mint 800 milliárd eurós beruházást kell végrehajtania a gazdaság és a technológiai innovációk területén
A Bloomberg kiemelte, hogy az Európai Unió versenyképességéről szóló, most napvilágot látott jelentésében Draghi sürgeti az EU-t, hogy
- fejlessze csúcstechnológiáit,
- dolgozzon ki tervet az éghajlati célok elérésére,
- valamint fokozza a védelmi képességeit
- és javítsa a kritikus nyersanyagok biztonságát.
A korábbi olasz miniszterelnök úgy véli, hogy az EU-nak 5 százalékponttal kell növelnie a beruházások szintjét ahhoz, hogy át tudja alakítani gazdaságát, és versenyképes maradhasson. Kiemelte, hogy az unió gazdasági növekedése tartósan lassabb, mint az Amerikai Egyesült Államoké és Kínáé, ami jelentősen megnehezíti a blokk azon képességét, hogy a digitalizáció és dekarbonizáció tekintetében felvegye a versenyt riválisaival.
Ha Európa nem tud termelékenyebbé válni, akkor nem leszünk képesek egyszerre az új technológiák vezetőjévé és az éghajlati felelősségvállalás élharcosává válnunk, nem leszünk tovább független szereplők a világ nagyszínpadán. Ebben az esetben vissza kell majd vennünk az ambícióinkból – vázolta fel a borús jövőképet Draghi.
Az olasz politikust az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen bízta meg a jelentés elkészítésével, és az EB-nek kell meghoznia a döntést arról, hogy Draghi ajánlásaiból, javaslataiból mennyit fogad el, mennyit fog megvalósítani. A dokumentum elkészítésére azért volt szükség, mert Európa vezetői egyre inkább belátják, hogy az öreg kontinens energiafüggősége és nyersanyaghiánya miatt fokozatosan veszít versenyképességéből fő versenytársaival szemben. Ráadásul az EU-t továbbra is hátráltatja az, hogy távközlési és védelmi ipara képtelen kihasználni a méretgazdaságossági előnyöket.
A jelentés kitért arra is, hogy az EU nagyfokú kereskedelmi nyitottsága miatt kiszolgáltatottá válik, ha az ellátási lánc valamelyik kulcsszereplőjével történik valami, vagy épp az aktuális gazdasági és politikai tényezők (mint amilyen volt a Covid, vagy épp az orosz–ukrán háború) miatt a lánc sérül – emelte ki a CNBC. A dokumentum szerint ugyanis Európa importjának mintegy 40 százaléka kisszámú, nehezen helyettesíthető beszállítótól származik, ráadásul ezeknek közel fele olyan országokból érkezik, melyekkel az unió stratégiai szempontból nem áll kapcsolatban.
Draghi javaslatai szerint éppen emiatt az EU-nak új, valódi külgazdasági politikát kell kialakítania, amely összehangolja a különféle kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat és a közvetlen befektetéseket az erőforrásokban gazdag országokkal, valamint a kiválasztott kritikus területeken a készletek felhalmozását, és új ipari partnerségek kiépítését is.
A dokumentum hangsúlyozta, biztosítani kell azt, hogy az EU függőségei ne növekedjenek, és törekedni kell arra, hogy a bányászat, az újrahasznosítás és az megújuló erőforrásokkal kapcsolatos innovációk révén Európa kiaknázza a saját erőforrásaiban rejlő lehetőségeket is.
A cikk itt olvasható.
Címlapfotó: Mario Draghi javaslatcsomagja lendítheti fel az Európai Unió versenyképességét. AFP