Márciusban jó lett a foglalkoztatottság, de nőtt a munkanélküliség

Hírek vg.hu
Idén márciusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 38 ezer fővel, 4 millió 746 ezer főre nőtt. A munkanélküliek száma 217 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt – közölte a Világgazdaság.

A KSH adatai szerint az idei első negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 725 ezer fő volt, ami 29 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma érdemben nem változott a január-márciusi időszakban, 2 millió 480 ezer főt tett ki, míg a nők esetében 41 ezerrel, 2 millió 245 ezer főre bővült.

Az elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 553 ezer fő dolgozott, ez pedig 27 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A külföldön dolgozók és a közfoglalkoztatottak létszáma érdemben nem változott, előbbi 109 ezer, utóbbi 63 ezer főt tett ki.

A 15–64 évesek körében a 74,7 százalékos foglalkoztatási arány lényegében megegyezett az egy évvel korábbi értékkel. A ráta a férfiak esetében gyakorlatilag változatlan maradt, 78,2 százalékos volt, míg a nőknél 1,1 százalékponttal, 71,1 százalékra nőtt.

A 2024. január–márciusi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma az előző évhez képest 30 ezer fővel, 229 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal, 4,6 százalékra nőtt.

A férfiaknál a munkanélküliek száma 126 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,8 százalékponttal, 4,8 százalékra emelkedett. Eközben a női munkanélküliek száma 103 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta pedig 0,3 százalékponttal, 4,4 százalékra növekedett.A munkakeresés átlagos időtartama 8,9 hónap volt, az összes munkanélküli 43 százaléka három hónapnál rövidebb ideje, míg egyharmaduk legalább egy éve keresett állást.

A teljes cikk itt olvasható.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink