Március 15-ig még biztos maradnak a korlátozások

Hírek figyelo.hu

Március 15-ig meghosszabbították azokat a korlátozásokat, melyek november 11-e óta érvényben vannak – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Hozzátette: járványügyi szakértők szerint a harmadik hullám elérte Magyarországot,

egyes előrejelzések szerint a számok drámaian romlani fognak a következő egy-két hétben.

Egyelőre Magyarország rendelkezik a legtöbb oltóanyaggal az EU tagállamai közül. A héten és jövő héten több embert tudnak beoltani, mint amennyien eddig megkapták a vakcinát – erősítette meg a miniszter.

Eddig 2 millió 460 ezren regisztráltak az oltásra, az online konzultációt pedig 425 ezren töltötték ki eddig.

Maradnak a bértámogatások

Gulyás Gergely kiemelte, a bértámogatásokat is fenntartja a kormány, és valamennyi olyan intézkedést, amely a gazdasági újraindítást támogatja. Elmondta, a bértámogatások kifizetése felgyorsult az elmúlt hetekben,

eddig összesen 41,3 milliárd forintnyi igény érkezett, ebből 39,3 milliót megítéltek a kormányhivatalok és 39 milliárdot ki is fizettek.

Március elsejétől adják az oltási igazolványokat, de egyelőre még nem lehet tudni, hogy pontosan milyen esetekben lehet majd használni.

(Borítókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető minisztet (MTI/Koszticsák Szilárd)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink