Március 10-ig rendezhető a járuléktartozás

Hírek MTI

Azért, hogy minél többen tudják időben rendezni járuléktartozásukat, újabb felhívást küld az érintetteknek az adóhivatal, így több mint három hét haladékot nyernek járulékügyük intézésére azok, akiknek a törvény alapján érvénytelenné válna a taj-száma – tájékoztatta Izer Norbert.

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára kifejtette: igaz, hogy a Covid-19 vírus elleni védőoltást ingyen biztosítja a kormány azok számára, akik igénylik, így megkapják azok is, akiknek nagyobb járuléktartozás miatt érvénytelenné válik a taj-száma, ennek ellenére a járuléktartozást érdemes mielőbb rendezni.

Érvénytelenített taj-számmal ugyanis nem lehet igénybe venni a társadalombiztosítási szolgáltatásokat.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint 2021. február 18-án 75 588 adózó tartozása haladta meg az egészségügyi szolgáltatási járulék hat havi mértékét.

Az államtitkár leszögezte, hogy a ténylegesen érintettek száma ennél jóval kevesebb, és arra számít, hogy az újabb felhívás hatására jelentősen még tovább csökken.

A tartozók közel fele hosszabb ideje külföldön él, csak ezt eddig – annak ellenére, hogy kellett volna – nem jelentették be az egészségbiztosítási szervnek. Esetükben utólag van lehetőség a járuléktartozás törlésére – jegyezte meg az államtitkár.

Az adóhivatallal egyeztetve a Pénzügyminisztérium még több mint három hetet biztosít a tartozás rendezésére. A NAV azok részére, akik elérték a hat hónapnyi járulékösszeget meghaladó tartozást, már csütörtökön megkezdte az újabb figyelemfelhívó és tájékoztató levelek kiküldését.

Most is az ügyfél áll a középpontban – húzta alá az államtitkár, hozzátéve, hogy az adóhivatal minden segítséget megad azoknak, akik a felhívó levél hatására akár telefonon is felveszik a kapcsolatot a hivatallal.

A járuléktartozás rendezésére elegendő időt biztosítva, a NAV csak március 10-én adja át a több mint hat hónappal tartozók adatait a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK).

Az egészségügyi hivatal ezt követően érvényteleníti az érintettek taj-számát, ami azzal jár, hogy az állami egészségügyi szolgáltatás ingyenesen már nem vehető igénybe – magyarázta az államtitkár.

Felidézte, hogy a társadalombiztosítás szabályrendszerének átalakítása révén már 140 ezer olyan ember helyzete tisztázódott, akik korábban nem fizették rendesen a társadalombiztosítási ellátás igénybevételéhez szükséges közterheket.

Izer Norbert szerint az átalakítás időszerű volt, és a koronavírus-járvány még inkább előtérbe helyezte az egészségügyi ellátórendszer igazságos kockázatközösségének az elvét; azt, hogy a rendszer fenntartásából mindenki vegye ki a részét.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink