Már péntektől látogathatóak a kórházak

Hírek Figyelo.hu

„Az operatív törzs úgy döntött, hogy a pünkösdi hétvége miatt már péntektől feloldja a kórházakban a látogatási tilalmat”

– jelentette be Galgóczi Ágnes a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs tájékoztatóján.

Korábban arról volt szó, hogy csak hétfőtől látogathatóak a betegek a fekvőbetegeket ellátó intézményekben. Galgóczi Ágnes kiemelte, hogy továbbra sem látogathatók a koronavírusos betegek. A látogatás feltétele a védettségi igazolvány.

Egy nap egy beteget egy fő látogathat, legfeljebb egy órára. Ugyanakkor, ha lehetőség van az intézmény kertjében találkozni a beteggel, akkor többen is bemehetnek hozzá. A maszkviselése kötelező a látogatók számára.

„A magas átoltottságnak és a járványügyi intézkedéseknek köszönhető, hogy a járvány harmadik hulláma elvonulóban van. A járványügyi adatok folyamatosan javulnak”

– tette hozzá Galgóczi Ágnes.

Folyamatosan zajlik az oltás, közel 4,9 millióan megkapták az első oltást, 2,88 millióan pedig már a második oltáson is túl vannak. Az elmúlt 24 órában 657 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 801 025 főre nőtt a koronavírusos betegek száma. Elhunyt 47 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 427 főre emelkedett.

(Borítókép: A Szívünk kamrája nevet viselő, két külön bejárattal rendelkező plexivel leválasztott teremben ülő beteg (b2) biztonságos körülmények között találkozik a hozzátartozóival Budapesten, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben 2020. december 25-én. (MTI/Mónus Márton)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink