Az 1789. május 5-én megnyílt a Rendi Gyűlés képviselőinek népes csoportja, az úgynevezett harmadik rend tagjai azért vonultak át a teniszjátékok helyszíneként szolgáló Labdaházba, mert zárva találták a Menus Plaisirs palota nagytermét. Népünk Nagy Táncbajnoka, akit talán elfelejtettek értesíteni az Országgyűlés éves zárva- és nyitvatartási rendjéről, illetve az őszi ülésszak kezdetéről, és zárva találta a Kossuth téri épület díszes termeit, minapi felhívásában egy olyan szervről fantáziált, „amelynek tagjai a választásokon mandátumot szerzett ellenzéki országgyűlési és európai parlamenti képviselők, hiszen a testület komolyságát és legitimációját a választásokon szerzett, közvetlenül a néptől származó mandátum biztosíthatja”. Ez a különös szerv, melyet túlmozgásos exkormányfőnk vizionált, „nem a hivatalos parlamenti napirend megtárgyalásának az alternatív fóruma, hanem, amely az ország valódi ügyeivel (pl. egészségügy, oktatás, kivándorlás, szegénység, a 21. század kihívásai, stb.) foglalkozik.” (Nyilván összevissza és üvöltözve, egymás szavába vágva, ha már annyira utálják, ki tudja, mely okból, a napirendeket. Vagy alternatív napirendet is elfogadnának? Ez miben különbözne a normális napirendtől? Eljutnának az alternatív valóság alternatív törvénybe iktatásáig? Innen csak egy lépés a Lapos Föld elméletének elfogadása.)
Mielőtt választ adnánk arra. hogy miért lenne magas labda ezen urak és hölgyek számára eljátszani az egykori harmadik rend szerepét, érdemes definiálni a parlament fogalmát. Tehát: „Magyarország legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve az Országgyűlés. Legfőbb feladatai a törvényalkotás és a végrehajtó hatalom ellenőrzése.” E népképviseleti szerv minden balliberális orgánumban, minden baloldali propaganda-kabaréban naponta szidott, gyalázott tagjai a választásokon mandátumot szerzett képviselők. Legitimációjukat tehát a választásokon szerzett, közvetlenül a néptől származó mandátum biztosítja. Az ország valódi ügyeivel foglalkoznak, így az egészségüggyel, az oktatással s a kivándorlás mellett bizony még a bevándorlással is.
Híres pszicho-thriller A lepkegyűjtő. Az őrült férfi elrabolja a kívánt nőt és fogva tartja lakásában. Amikor az, megelégelve sorsát, kijelenti, hogy történjen inkább, aminek történnie kell, csak legyen már vége, kiderül, hogy az őrült, legalábbis férfiként, nem sokat tud kezdeni álmai hölgyével. Nem egyszer és nem egyetlen ciklus erejéig szerezték meg a volt kommunista hatalom örökösei (és cinikus, a hatalom megszerzéséért mindenre kész szövetségesük) a kormányzáshoz szükséges parlamenti mandátumokat. Minden alkalommal kényszeresen visszatértek a hatalomgyakorlás kádári módszereihez: zűrös hatalmi viszonyok, a szervezett bűnözés és az államszervezet összefonódása, utcai zavargások, tömegbe lövetés, (ha mással nem, hát gumilövedékkel) borzalmas összegű sikkasztások sorozata. Nem tudtak mit kezdeni az annyira áhított hatalommal a polgári demokrácia, a versengő többpártrendszer keretei között. Annyira nem, hogy az újabban labdákra vágyó Nagy Magyar Matematikus, a prímszám-elmélet megújítója a székek alatt, lemondásának formális kereteit is negligálva, kígyózva kereket oldott, ott hagyta a kormányfői széket, bő esztendővel mandátumának lejárta előtt. Ő KISZ-KB-titkárként nem ilyennek képzelte el a rendet. Menekült, mint beteljesült álmai elől a lepkegyűjtő.
A francia harmadik rend tagjai azért mentek át a Labdaházba, hogy ellenőrizzék „a nemzet összes képviselőjének” megbízólevelét. Egy több tízmilliós nemzet mandátumait vitték magukkal. De mit tartana, mit gyűrögetne izzadt kezében a teniszütőkön és a labdákon kívül az ellenzék alig látható, egy testesebb stadionban (mennyire utálják, szegények, ezt a szót!) reménytelenül elvesző csoportocskája? Ha inkább játszani kezdenének… De létszámuk egy komolyabb vegyespáros-bajnoksághoz sem volna elég, tartalékokkal és cserejátékosokkal, hogy még se kelljen erőlködniük a kifulladásig.
Borítófotó: MTI Fotó – Máthé Zoltán
