Magas fordulaton hajt a magyar motorpiac

Hírek Barát Mihály
Csaknem kilenc százalékkal nőtt 2021 első tíz hónapjában a magyarországi motorpiac, amelyen látszanak az egyes járványhullámok hatásai, de nem tudják megtörni az emelkedő trendet.

Az év első tíz hónapjában 4285 új motorkerékpárt helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 8,6 százalékos emelkedést jelez az egy évvel korábbi 3944-hez képest – derül ki a Datahouse Kft. adataiból. Az év első három negyede szintén igen biztatóan alakult: január eleje és szeptember vége között 3979 motort adtak el a magyarországi kereskedők, amely csaknem tízszázalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Sokan váltottak

A hazai motorpiac növekedése annak tükrében külön figyelemreméltó,

hogy miközben 2020 egészében az európai értékesítések 5 százalékkal visszaestek, itthon a járvány ellenére 5,2 százalékos bővülést sikerült elérni, közel 4300 darabos mennyiség mellett.

Az, hogy a magyarországi motorkerékpár-piac a bizonytalan gazdasági viszonyok között is viszonylag jól teljesített, több okkal is magyarázható. Az egyik, hogy egyre többen ismerik fel a motorkerékpár napi használatának az előnyeit, így a jóval könnyebb és költségmentes parkolást, a dugókban való gyors előrejutást, illetve az alacsonyabb üzemanyag- és fenntartási költségeket. A másik vélelmezhető ok, hogy a hazai motorpiacnak mélyütésként hatott a 2008-as gazdasági válság, amikor évekig bőven kétezer alatt alakult az itthon eladott új motorok száma: így viszonylag nagy, halasztott kereslet keletkezett, amelyet még most próbál feldolgozni a piac.

Fotó: Getty Images

Szigorodó normák

A Datahouse részletes statisztikáiból ugyanakkor az is látszik, hogy a kínálat – részben a szigorodó emissziós normákból eredő – átalakulása némileg átrendezte az új portfólió összetételét a motoroknál az utóbbi években. A 2020-as, részletes adatok szerint még mindig a túraendúrók adják a legnagyobb szeletet a tortából – tavaly 23,7 százalékos volt a részesedésük –, miközben jönnek fel a csupasz blokkos (naked) motorok is, amelyek súlya elérte a 22 százalékot. Figyelemre méltó viszont, hogy a 125-ös és a nagyrobogók részesedése már 8,6, illetve 13,4 százalék felett járt tavaly, ami arra utal, hogy egyre többen vásárolnak napi, elsősorban nagyvárosi használatra motorkerékpárt. A custom kategória részesedése viszont öt százalék alatt járt tavaly Magyarországon, a sporttúra- és túramotorok súlya pedig egyenként a 4 százalékot sem érte el. A márkák szerinti megoszlás alapján viszonylag koncentrált a piac:

az új értékesítések 78 százalékát hat gyártó – a Honda, a Yamaha, a BMW, a Suzuki, a KTM és a Kawasaki – modelljei adták.

Közel a kétszázezer

Az első tíz hónap értékesítési adatai alapján az idén is 5 és 10 százalék közötti növekedés valószínűsíthető a hazai újmotor-piacon, hiszen a november és a decem-ber várhatóan már nem lesz acélos az eladások szempontjából. (A korábbi tapasztalatok szerint az új motorok nagyjából kétharmadát az év középső két negyedében helyezik forgalomba.)

Az új motorok piacával párhuzamosan a használt kétkerekűek importja is igen intenzív Magyarországon. Erre utal, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a forgalomban lévő motorok száma a múlt év végén már megközelítette a 195 ezret, amely 4,7 százalékos emelkedés az egy esztendővel korábbihoz képest, ötéves összevetésben pedig 19,5 százalékos bővülés.

E-motor: forradalom a városi közlekedésben

A cikk a Figyelő hetilap november 25-én megjelent számában került publikálásra.

(Borítókép: Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink