Logisztikában erősített a Marso

Hírek Figyelo.hu
Történetének eddigi legnagyobb, 5,5 milliárd forintos beruházásával logisztikai központot hozott létre Dunaharasztiban a gumiabroncs-nagykereskedelemmel és gyorsszervizzel foglalkozó Marso Kft.

A bővülő gazdaságnak és az erős fogyasztási környezetnek köszönhetően – a korábbinál magasabb árszint mellett – nemcsak a Marso Kft., hanem a hét tagból álló teljes cégcsoport minden idők legjobb eredményét érte el 2021-ben

– nyilatkozta a Figyelőnek Becser Zoltán ügyvezető.

A folyamatos növekedés eredményeként a 34,5 milliárdos forgalmú, háromszáz fős kft. tavaly egymilliárd forintos adózott nyereséget ért el. A magyarországi, szerbiai és romániai leányt is magában foglaló, tavaly összesen 56 milliárd forint árbevételt realizáló, ötszáz munkatársat foglalkoztató teljes cégcsoport pedig kétmilliárd forintot meghaladó profitot realizált. Ebben nagy szerepet játszott az a tudatos tervezés, melynek keretében – a globális ellátási láncok pandémia okozta összeomlásában rejlő kihívásokat időben felismerve – a múlt esztendőre már jelentős készleteket vásároltak fel előre. Így még a szokásos csúcsidőszakokban is biztosítani tudták a zavartalan áruellátást. Igaz, a készletek rendelkezésre állásának és az ezzel járó vásárlói elégedettségnek ára volt: a termékek előfinanszírozása komoly financiális terhet jelentett a társaságnak, amely ebben az időszakban az anyagi stabilitásáról is tanúbizonyságot tett.

A cégvezető szerint a Covid-időszak alatt az online értékesítés minden ágazatban érezhetett felfutása az abroncskereskedelemben nem előzmény nélküli. Már néhány évvel korábban elindult a logisztikai rendszerek teljes átalakulása, amelyre a járvány csak ráerősített azzal, hogy a gyors és azonnali kiszállítások igénye tovább növekedett. „Míg évekkel ezelőtt semmilyen problémánk nem volt azzal, hogy melyik szállítmányozó segítsen be a saját kiszállításaink mellett, mára eljutottunk oda, hogy azok a gumiabroncsok tekintetében nagyságrendi és méretkorlátokat állítanak. A folyamatosan romló helyzet tavaly csúcsosodott ki, amikor a Marso logisztikai kapacitásai gyakorlatilag a teljesítőképesség határára jutottak, ami a további fejlődés gátját jelentette volna” – mondta a Figyelőnek Becser Zoltán.

Az említett problémára válaszként 2019-ben született meg az a döntés, hogy hosszú távú megoldást kell találni a vállalat raktározási és logisztikai gondjaira a további stabil növekedés és a meglévő piaci pozíciók megőrzése érdekében. Így 5,5 milliárd forint – 693 milliós állami támogatást tartalmazó – beruházással jött létre tavaly novemberre a társaság új logisztikai központja Dunaharasztiban. „Az ötven új munkahelyet teremtő centrum messze többet jelent egy újabb raktárbázisnál. Megszületése a Marso Kft. teljes logisztikai rendszerének a hosszú távú átalakításával is együtt jár. Ehhez jó alapot ad, hogy a 17 ezer négyzetméter alapterületű, a legmodernebb gépekkel és fejlett raktárrendszerrel működtetett, jól strukturált raktárépület, valamint a hozzá kapcsolódó irodarész további 15 ezer négyzetméterrel bővíthető. Dunaharasztiban jelenleg 200 ezer új személyabroncs és további 75 ezer céges, flottaabroncs, valamint – további négyezer négyzetméteren – teher- és mezőgazdasági abroncsok tárolására nyílik lehetőség” – fejtette ki az ügyvezető.

Legalább ennyire fontos a társaság életében, hogy az új bázis üzembe állásával logisztikai átalakítás is történik a cégnél. Az eddigi nyíregyházi központ mellett létrejött dunaharaszti bázis révén ugyanis kétpólusúvá válik a Marso Kft. logisztikai rendszere. A Dunától keletre eső területeket továbbra is a nyíregyházi raktárból látják el. A budapesti régióba és az úgynevezett cross-docking átrakási rendszer révén a dunántúli területekre viszont – mindössze 24-28 órás határidővel – már teljes egészében Dunaharasztiból történnek az abroncskiszállítások. Emellett a két meghatározó központ közötti állandó napi összeköttetés biztosítja a teljes országra kiterjedő zavartalan ellátást.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.

(Borítókép: Kőhalmi Péter)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink