A mikroműanyag az 5 milliméternél is kisebb műanyagdarabokat jelöli, amelyek rendszerint a műanyagok bomlása során, azok szerkezetének szétesésekor keletkeznek. A vegetáriánusok számára rossz hír, hogy ezek a részecskék nemcsak az állati eredetű élelmiszerekben találhatók meg, hiszen egy 2021-es kutatás szerint a gyümölcsök és zöldségek is elnyelhetik a parányi darabokat.
Sőt, a mikroplasztik napjainkban már a rózsaszín himalájai sóban, a fekete sóban és a tengeri sóban is kimutatható.
Emellett érdemes kiemelni a teafiltereket, melyek eleve műanyagból készülnek. A kanadai McGill Egyetem szakértői tavaly azt találták, hogy már egyetlen teafilter 11,6 milliárd mikroműanyag- és 3,1, milliárd nanoműanyag-részecskét képes a vízbe bocsátani.
A Queenslandi Egyetem vizsgálatából kitűnik, hogy minden 100 gramm rizsben, amit elfogyasztunk, nagyjából 3-4 milligramm műanyag található – ha pedig instant rizsről beszélünk, a fenti számhoz még hozzáadhatunk 9-10 milligrammot.
A specialisták szerint akkor sem érezhetjük biztonságban magunkat, ha az általában egészségesnek tartott fehérjedús hús- és halételek közül válogatunk. A panírozott rákkal – amit egy étkezés során elfogyasztunk – körülbelül 300 műanyagdarabkát viszünk be szervezetünkbe, de a tőkehal, a csirke nuggets és a növényi alapú nuggets is aggasztóan sok mikroplasztikot tartalmaz. A vizsgálatok alapján a legkevésbé szennyezett állati eredetű fehérjeforrások közé tartozik a natúr csirkemell és a tofu.
A gyümölcsök és a zöldségek tekintetében az alma és a répa a legszennyezettebb, ezekben ugyanis grammonként nagyjából 100 ezer mikroműanyagot találtak a szakértők.
Egy múlt hónapban készült, a CNN által is közzétett másik tanulmány alapján a palackozott ásványvizek esetében is hasonló a helyzet. Az ásványvíz literenként nagyjából 240 ezer mikroműanyag-részecskét tartalmaz.
Amerikában népszerű literes palackozott vízben, ami a korábbi becslések 10-100-szorosát jelenti, és olyan lehetséges egészségügyi aggályokat vet fel, amelyeknek alaposan utána kell járni.
Beizhan Yan, a Columbia Egyetem munkatársa és a csapat tagja azt ajánlotta azoknak, akik aggódnak a palackozott vízben lévő műanyagok miatt, hogy vegyenek fontolóra alternatív megoldásokat, például a csapvíz fogyasztását. Arra is figyelmeztetett, hogy a kiszáradás nagyobb veszélyt jelent a szervezetre, mint a műanyagrészecskék.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: Shutterstock