Itt a Merkel-korszak vége: távozik a CDU éléről

Hírek
Angela Merkel német kancellár nem indul el ismét a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségéért a párt decemberi kongresszusán - jelentette be hétfőn Berlinben. Merkel azt is közölte, a mostani ciklusát követően már kancellár sem szeretne lenni, sőt a politikai életből is távozik.

A döntés közvetlen előzménye a Hessen tartományban vasárnap rendezett törvényhozási (Landtag-) választás, amelyen a CDU ugyan az első helyen végzett és folytathatja a kormányzást eddigi koalíciós partnerével, a Zöldekkel, de 1966 óta a leggyengébb eredményt, 27 százalékot ért el.

Angela Merkel 2000 óta vezeti a CDU-t. Eddig rendre azt hangoztatta, hogy a pártelnöki és a kancellári tisztség elválaszthatatlan egymástól, a két pozíciót ugyanannak a személynek kell betöltenie.

A hesseni választás várható rossz eredményei miatt régóta emlegetik, hogy a CDU decemberben esedékes tisztújító kongresszusán a tagság nem erősíti meg posztján Merkelt. Ezt elkerülendő hozta meg mostani döntését, nem akarta kitenni magát egy kínos jeleneteknek, így inkább nem indul el a posztért.

A CDU mai ülésén Angela Merkel kijelentette azt is, nem indul újra a mostani ciklusa után a kancellári pozícióért. A bejelentés nem volt váratlan, korábban is beszélt már erről, ám hétfő délelőtt az is kiderült, hogy a CDU vezetői posztjáról is távozik majd a politikus. Angela Merkel az európai politikában sem szeretne szerepet vállalni.

Merkel végleg magával ránthatja pártját

Mint arról már korábban beszámoltunk, Angela Merkel német kancellár hatalma történelmi mélyponton van. A bevándorlási válság, a kedvezőtlen államadóssági mutatók, az elhúzódó koalíciós tárgyalások, valamint a bajor és a hesseni választási eredmények mind-mind hozzájárultak Merkel gyengüléséhez hazai és uniós szinten egyaránt.

A The Globaslist cikke szerint a német államadósság Merkel regnálása alatt a GDP mintegy 12 százalékával nőtt, ami óriási terhet jelent az ország számára. A német kormány gazdaságpolitikája meglehetősen furcsán fest. Egyrészt nem fektet be az országba, amivel aláássa a gazdagsági fenntarthatóságot, másrészt növeli a rejtett terheket. Az elhúzódó koalíciós tárgyalások sem tettek jót a német gazdaságnak, de mindez csak a jéghegy csúcsa.

A bajor tartományi választáson meggyengült Merkelék testvérpártja, a CSU, ellenben a bevándorlásellenes AfD megerősödött. A migrációs tematika meghatározó volt a bajor választási kampányban, s az eredmények is azt mutatják, hogy az emberek megelégelték a Wilkommenskulturt.

A német sajtóban már hetek óta arról írnak, hogy végre el kellene kezdeni keresni a német kancellár és pártelnök, a nagyobbik kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője utódát. Merkel azonban minden riválist eltüntetett maga körül, így nehéz lesz a folytatás, a bukása magával ránthatja pártját is.

Borítókép: Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke a párt vezetőségi ülésén Berlinben 2018. július 2-án (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink