Lehúzták a GDP-t a szolgáltatások és a beruházások

Hírek Figyelo.hu

A bruttó hazai termék 4,6 százalékkal csökkent az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becsléséből.

Az adat megegyezik az első becsléssel.

Az előző negyedévhez képest 11,4 százalék volt a növekedés, ami 0,1 százalékkal nagyobb az előzetes adathoz képest.

Az év első kilenc hónapjában 5,5 százalékkal maradt el a gazdaság teljesítménye az egy évvel korábbitól.

Az ipar 2,4 százalékkal, az építőipar 17,6 százalékkal, a mezőgazdaság 3,8 százalékkal zsugorodott az előző évhez képest, a szolgáltatások teljesítménye 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a harmadik negyedévben. A bruttó hazai termék 4,6 százalékos visszaesésében a szolgáltatások 2,2, az ipar 0,4, az építőipar 1 százalékpontos csökkenést okoztak.

A szolgáltatásokon belül a szállítás, raktározás fogta vissza leginkább (1 százalékponttal) a gazdaság teljesítményét.

(Borítókép: Kaikoro, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink