Legyen továbbra is Magyarország az első

Hírek Figyelo.hu
Orbán Viktor beszédével nyitott a Parlament őszi ülésszaka.

A minimálbér 200 ezer forint lehet, 1,9 millió szülő számára a kormány összesen 600 milliárd forintot fizet vissza

– mondta többek között a miniszterelnök.

A magyar gazdaság teljesítménye meghaladja a járvány előtti szintet – emelete ki Orbán Viktor. A szolgáltatások exportja, a beruházások, az ipar is jelentősen bővült 2020-hoz képest. A kormány képes lesz 5,5 százalék fölé emelni a gazdasági növekedést. Ha nagyobb baleset nem történik, akkor az 5,5 százalékos szint fölé emelkedhetünk – tette hozzá. A kormány teljesítette a vállalásait, mivel többen dolgoznak most, mint a járvány előtt – hívta fel a figyelmet a kormányfő.

11 év alatt közel 1 millió új munkahely jött létre, egy lépésre vagyunk a teljes foglalkoztatottságtól.

1700 milliárd forint értékben indultak beruházások a mögöttünk hagyott időszakban – ismertette a kormányfő. A veszélyek korát éljük, újabb járványok és népvándorlások fenyegetik a mindennapokat – mondta a kormányfő. Éppen ezért indult nemzeti konzultáció, és közel 1,5 millióan vettek benne részt.

Meghosszabbították a rászorulók számára a hitelmoratóriumot

– ismertette a konzultációból származó egyik döntést Orbán.

Orbán Viktor az afganisztáni kivonulásról azt mondta, hogy több hibás döntés vezetett el a kialakult helyzetig. A magyar honvédség sikerrel teljesítette a feladatát. Új migránshullám indulhat, éppen ezért nem szabad Európába hozni az afgánokat – mondta a kormányfő. A segítséget kell odavinni. A magyar határokat is meg kell erősíteni, mert sokan Magyarországon keresztül akarnak bejutni az unióba – mondta a komrányfő.

A migránsokat a Soros-féle NGO-k támogatják, a jelek egyértelműek, mivel tavalyhoz képest háromszorosára nőtt a határsértők és az embercsempészek száma. Nem érdemes illúziókba rángatni magunkat.

Brüsszelből és Berlinből folyamatosan hátba lövik a magyar felet, és minden politikai nyomás ellenére megvédjük a magyar határokat. Amit Brüsszel tesz, az árulás. Ha Európa kényelmes belsejében lévő kormányok kérik, akkor átengedjük a migránsokat – mondta a kormányfő.

A migrációról szóló vita szétfeszíti az unió egységét, és az egység megőrzése érdekében azt javasoljuk, hogy minden hatáskört adjon vissza a tagállamoknak.

A helyreállítási alapról azt mondta, hogy nyolc ország nem egyezett meg, és ez súlyosan sérti a tisztességes verseny alapelvét. Magyarország követeli, hogy a bizottság hagyjon fel a tagállamok megkülönböztetésével – tette hozzá Orbán Viktor.

Orbán Viktor külön kiemelte, hogy 91 tonnára nőtt a hazai aranytartalék. Magyarország hosszú távú gázszállítási szerződést kötött Oroszországgal október 1-től 15 évre.

Évi 4,5 milliárdnyi földgázt kapunk, és így sikerül megőrizni a rezsicsökkentés eredményeit.

Az olcsó pénz korszaka a végéhez közeledik, és egyre vadabb nézetek jelennek meg nemzetközi színtéren – mondta Orbán Viktor. A kormány úgy látja, hogy ebben a bizonytalan helyzetben a nemzeti érdek képviselete a legfontosabb vezérkő elv.

Ha erről letérünk, akkor a 2010 előtti sikertelen korszakhoz térünk vissza, legyen továbbra is Magyarország az első.

Orbán: nem rendelünk el kötelező oltást

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Országgyûlés õszi idõszakának nyitóülésén 2021. szeptember 20-án. A kormányfõ mögött Kövér László, az Országgyûlés elnöke. (MTI/Koszticsák Szilárd)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink